Hetven éve jött létre a Fővárosi Művelődési Ház IV.

A Fővárosi Művelődési Házra mindig is jellemző volt a programok sokszínűsége, hiszen a populáris zenén kívül a falaik közé engedték az előző részben taglalt táncházmozgalmat, de már ezt megelőzően a magyar nóta szerelmeseinek – és főleg a nyugati turistáknak – szerveztek folklóresteket, ami nemsokára Folklórcentrummá nőtte ki magát, ehhez csatlakozott a KISZ Központi Művészegyüttese és a Rajkó zenekar is. De itt működött az 1983-ban alapított Újítók Klubja is, amely a Magyar Televízió Felkínálom című műsorának „kirendeltségeként” funkcionált. Az FMH tarkabarka, pezsgő kulturális életéből most mégis és továbbra is a könnyűzenét emeljük ki, mert ez a szcéna bőven tartogat meglepetéseket.

Az FMH mai épülete Fotó: Teknős Miklós

A könnyűzenei élet mindig is pezsgő volt az Fővárosi Művelődési Házban (FMH). A hatvanas évek egyik sikercsapata, a Ki mit tud?-győztes Kék Csillag is játszott itt rendszeresen, a hetvenes években pedig a kemény rock két legnépszerűbb csapata, a Piramis és a P. Mobil is letette itt a névjegyét. Előbbiben éppen az FMH-ban mutatkozott be 1975. október 25-én Révész Sándor, aki innentől kezdve egy egész rocknemzedék tiniidolja lett, míg az utóbbi banda vezetője, Schuster Lóránt azzal összefüggésben említette ezt a helyszínt, hogy itt vették észre, hogy bemikrofonozták az öltözőjüket azért, hogy az állambiztonság megtudja, miről beszélgetnek koncert előtt és után a zenészek.

Feketén behozott lemezek

Az FMH-ban indult a híres-nevezetes magnós klub is, aminek több különlegessége között az egyik az volt, hogy a Komjáthy György által szerkesztett rádióadásokhoz nem egyszer ők kölcsönözték a zenei anyagot. Ez úgy fordulhatott elő, hogy a magánúton, nem mindig legálisan behozott lemezeket az FMH-ban lehetett egymás között cserélgetni, illetve a magnósok szalagra rögzíthették maguknak azok hanganyagát. A hanghordozók behozatala annyira intenzív volt, hogy sokszor megelőzték a hivatalos médiumokat is, ami nem csoda, hiszen magánúton sokkal rugalmasabban lehetett bármit is behozni Magyarországra, mint a kötött devizagazdálkodással sújtott nagyvállalatok részére, és ilyen volt a Magyar Rádió is. A feketén behozott lemezek kifizetése persze nem ment simán, hiszen ha már számlát állítottak ki (volna), akkor be kellett (volna) vallani, hogy az adott hanganyag honnan származik, vagy legalábbis azt, hogy mit tartalmaz. De találékony nemzet a magyar, megoldották. A magnós klubot pedig a hatalom azért is elnézte, mert úgy vélte, még mindig jobb, ha itt hallgatják a fiatalok a nyugati lemezeket, mintha Cseke László Tinédzserpartyját hallgatnák a Szabad Európa Rádióban. Nem mellesleg pedig eljátszhatta a pártállam azt is, hogy „itt mindent szabad”, ami persze messze nem volt igaz. Bizonyos keretek között azonban működhetett a magnós klub, többek között itt tett szert még nagyobb hírnévre Keresztes Tibor, alias Cintula, illetve B. Tóth László is. A rocktörténeti hagyományok szerint pedig az FMH adott otthont először a könnyűzenével kísért diaporámavetítéseknek, mégpedig Wilpert Imre vezetésével, aki egy évtizeddel később a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Start és Favorit márkáinak a főszerkesztője lett. Az FMH-nak aztán ennél magasabb szintű kulturális missziója is adódott: felújítása idején átmenetileg itt lelt otthonra a József Attila Színház és a Katona József Színház is.

A Kék Csillag Együttes a Várhegy déli lejtőjén, a „Nagyfán” 1969-ben
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Drucker Tibor és Gyurkó László után egy nem kevésbé nagy név, Gál Iván került az FMH élére, aki később a Fővárosi Tanács közművelődési főosztályát vezette, majd az Országos Rendezőirodában (ORI) dolgozott, annak a rendszerváltozás előestéjén rövid ideig igazgatója is lett, de ezt megelőzően még 1982-től 1988-ig ő volt az ORI első belföldi vetélytársa, az Ifjúsági Rendezőiroda első és egyetlen igazgatója. De itt dolgozott beosztottként a hetvenes évek második felében a Budai Ifjúsági Park későbbi utolsó igazgató-helyettese, Nádor Katalin is, aki szerint az Illés Klubot és a Sebő–Halmos-duót a hatalom a „tűrt” kategóriába helyezte, nem különösebben szerették, amit csináltak, de bizonyos szintig hagyták őket kibontakozni. Az FMH élén álló vezetőknek azonban mindig tudniuk kellett, hol húzódik a határ, egy bizonyos ponton túl nem mehettek. Gál Ivánnak a hatalom embereként ehhez különös érzéke volt, így ő jelentette a szűrőt ebben az intézményben. Az ő vezetése idején rendezték hétfőnként a VÁZA (Városi Zenét Akarók) Klubot is, ahol a könnyűzenei élet színe-java megfordult, még zeneelméleti előadások is elhangoztak, illetve Berki Tamás dzsesszzenész színvonalas zenei tábort szervezett. Kötelező mutatványként azonban minden évben részt kellett venniük a kelet-berlini pol-beat fesztiválon, amivel a Kádár- és a Honecker-rezsimnek egyaránt gesztust gyakoroltak.

Beszélgetés a Trojka presszóban

Nádor Katalin Hobót is felkérte, hogy vezessen hétvégenként rocktörténeti sorozatot, aminek nagyon nagy sikere lett. Meghívták továbbá zenével illusztrált előadásra mások mellett Sebők János rockzenei szakújságírót, aki néhány évvel később könyveivel lerakta a hazai rocktörténetírás alapjait. Ezek az alkalmak mindig koncerttel zárultak, Nagy Feró is fellépett ennek keretében a Beatricével, amely akkor a tiltás és a tűrés határán mozgott, számos helyről, illetve megyéből kitiltották őket. Az akkor szintén „fekete báránynak” számító Hobo Blues Band pedig a Lőrinci Ifjúsági Parkban adta ugyan első koncertjét 1978-ban, de az FMH körtermében bontogatta tovább a szárnyait. A miskolci Edda Művek is az egyik első fővárosi koncertjét náluk adta, ahogy Fenyő Miklósék Hungária-koncertje is fergeteges volt. Szintén a nyolcvanas évek legelején az akkori avantgard zenészek is bejutottak az FMH-ba, a Kontroll Csoport, az URH és a Bizottság így nagyobb publicitáshoz jutott. Szerveztek Beatles Klubot is, de ezekbe többnyire nem szólt bele a kultúrpolitikai vezetés, azaz a SZOT vagy a Fővárosi Tanács, akikhez tartoztak. Ezekkel a politikai testületekkel a mindenkori FMH-igazgatók tartották a kapcsolatot, Gál Iván és utódjai – Villangó István és Urbán Gyula – is ezt tették. Utóbbi kifejezetten kerülte a konfliktusokat a feletteseivel, így amikor egy-egy koncert létjogosultsága megkérdőjeleződött, akkor mindig a kevésbé konfliktusos megoldást választotta, és azt mondta, hogy inkább mondjanak le az adott zenekarról. Az akkoriban kuriózumnak számító rocktábor szervezésének azonban nem lett akadálya, Zebegényben volt a főhadiszállásuk, és Czippán Györgyöt, az Ifjúsági Magazin főszerkesztő-helyettesét kérték fel házigazdának. Itt minden hangszerhez kerestek oktatni is tudó zenészt, így lett például Jávori Vilmos a dobtanár.

Benkő László az Omega együttes tagja és Czippán György újságíró
Fotó: Fortepán/Urbán Tamás

Az URH együttes FMH-ban tartott koncertje végül kiverte a biztosítékot a hatalomnál, aminek a következtében felhívták Nádor Katalint, akivel a belügy emberei az Andrássy úton lévő Trojka presszóban találkoztak. Aziránt érdeklődtek, miért karolta fel ezeket az alternatív bandákat, mire azt válaszolta, hogy egyrészt neki, másrészt a közönségnek is tetszettek. Ebbe belekapaszkodva próbálta meg beszervezni az állambiztonság operatív tisztje, aki kérte, hogy jelentsen ezekről a zenekarokról, koncertjeik körülményeiről, amire a jelölt azonban nem volt hajlandó. Erre Nádor Katalin így emlékezik: „Pechük volt velem, mert engem nem lehetett semmivel megzsarolni, nem voltak zűrös ügyeim, ráadásul édesapám, Nádor György magas rangú kommunista politikus volt, az 1974-ben létrejött Állami Ifjúsági Bizottság titkáraként működött. Szóltam is neki, hogy mi történt, ő pedig valószínűleg azonnal intézkedett, mert ezek után a kádári titkosszolgálat nem kereste a társaságomat. Ráadásul ez az állambiztonságnak is kínos lehetett, mert nem tudták rólam, hogy pártfunkcionárius gyereke vagyok, párttag vagy közeli családtagja pedig nem is lehetett ügynök, ezt az akkori szabályozás nem engedte. Még annyi következménye volt ennek, hogy – valószínűleg a pártközpontból – telefonon leszóltak az igazgatónknak, hogy ne erőltessük az alternatív együttesek felléptetéseit, mire nekem is szólt a főnököm, hogy hagyjak fel ezzel.”

Enyhülő diktatúra, új hullámos zenekarok

Az FMH az enyhülő diktatúrában is komoly szerepet játszott a könnyűzenében, a nyolcvanas években itt működött egyebek mellett a Start és a Zebrabeat Klub, ahol fiatal, új hullámos zenekarok tehették le a névjegyüket. Ide tartozott a Hangár, a Ninive, a Solaris és a Ciklámen együttes, az 1986-ban alakult, progresszív rockmuzsikát játszó After Cryingnak pedig itt készült el az első hangfelvétele. 1988 áprilisában szintén itt tört ki az első, nagyobb sajtóvisszhangot kiváltó skinheadbalhé, amikor Duda András, az Oi-Kor frontembere egy felhevült pillanatban kirúgta a Népszava fotósának a kezéből a készüléket egy holland zenekar koncertjén. A sztoriknak se vége, se hossza, de egy biztos: az FMH sokat látott épületét 2012-ben bontották el végleg, ám az intézmény ma is működik megújult formában, szinte ugyanott, a szomszéd telken, egy újonnan felhúzott épületben.

Az Fővárosi Művelődési Ház mai épülete
Fotó: Teknős Miklós

(vége)

A sorozat előző részei itt, itt és itt elérhetők.