Hetven éve jött létre a Fővárosi Művelődési Ház II.

A Fővárosi Művelődési Ház a nagy nyilvánosság előtt leginkább az 1968–1973 között itt működött Illés Klubról híresült el, ahol „a magyar Beatles” minden szerda este fellépett. A klub túlnőtt egy hagyományos rockklub keretein, egyrészt a társművészetek meghívásával, másrészt azzal, hogy a legbelsőbb rajongótábor szinte már egy nagyobb családot alkotott, amelynek tagjai hétről hétre találkoztak imádott zenekarukkal és egymással. Sőt, voltak olyanok közöttük, akik vállalták, hogy bálványaik nevében leveleznek a sok ezer rajongóval.

Szörényi Levente és Illés Lajos Fotó: Fortepan/Nagy Zoltán

A Fővárosi Művelődési Házat (FMH)-t a beatkorszakban az 1963–1972 közötti igazgatója, a nevezetes szegedi Zsótér-házban tevékenykedő óráscsaládból származó, holokauszt-túlélő, osztrák lágert is megjárt (édesanyját és öccsét Auschwitz-Birkenauba deportálták, ahol meggyilkolták őket, édesapját munkaszolgálatra hurcolták) Drucker Tibor tette legendássá, aki ezt megelőzően 1956-tól öt évig a Csepeli Munkásotthon igazgatója, majd 1961-ben a Népművelési Intézet módszertani osztályának vezetője lett, az FMH igazgatósága után pedig a Könyvértékesítő Vállalathoz került, ahol többek között az ünnepi könyvhét és a mezőgazdasági könyvhét szervezése volt a feladata.

A Csepeli Munkásotthon kerthelyisége 1959-ben
Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

Az ő igazgatósága alatt hozták létre 1968 szeptemberében az FMH-ban az Illés Klubot, amelynek fénypontját egyértelműen az akkor legnépszerűbb beatzenekar fellépései jelentették, de emellett beszélgetések, vitaestek, filmvetítések, kiállítások és színházi előadások is szerepeltek a művelődési ház programjában. Az éves tagsági díj huszonöt forintra rúgott, míg az Illés kétezer-nyolcszáz forintjába került az FMH-nak. Az 1973-ig, az együttes feloszlásáig működött klub virágkorában hatezer tagot számlált, és még lapot is megjelentettek Fonográf címmel – ez jó elnevezésül szolgált később Szörényiék új zenekarának.

Az Illés Klub 1968. szeptember 17-én kelt, meglehetősen szocialista-realista hangvételű alapítólevele szerint „a klub célja az Illés együttes barátainak összefogása, zenei ízlésük fejlesztése, a fiatalok erkölcsi, esztétikai nevelése, emberi magatartásának formálása, a zene társadalmi hatásának tudatos és célszerű felhasználásával. A klub formáját tekintve levelezőklub.” Ez utóbbi azt jelentette, hogy mivel a többezres jelentkező tömeget már nem lehetett személyesen kezelni, a klub ráállt a levelezésre. Elméletileg a leveleket az együttes válaszolta meg, a gyakorlatban azonban ez úgy nézett ki, hogy a rajongók levélben megkereshették bálványaikat, amelyekben rendszerint aláírt képeket, képeslapokat, posztereket kértek tőlük. A sok turné közepette azonban a zenekarnak nemigen maradt ideje ezzel foglalkozni, így cselhez folyamodtak: többnyire két törzsrajongójuk, Olgi és Irén írta alá helyettük a leveleket, miután jól begyakorolták szignóikat, míg az Illés keresztül-kasul járta az országot, és már nemigen tudták nyomon követni, hogy egyáltalán kikkel is „tartják a kapcsolatot” leveleken keresztül. Az alapszabályzat szerint „a klub tagja lehet minden fiatal, aki az együttes munkája iránt érdeklődik és azt támogatni szeretné, magatartása megfelel a klub és az intézmény szabta kívánalmaknak, a szocialista együttélés szabályainak. A klub a tagjainak a következőket biztosítja: klubtagsági igazolvány, az együtteshez írt levelekre válaszlevél, a klub célkitűzéseinek megfelelő, rendszeresen megjelenő tájékoztató, részvételi jog a klub által a tagság számára biztosított különböző rendezvényeken. A klub tagsági díja évi 25 Ft. Jelentkezni kizárólag nyílt levelezőlapon lehet.”

„Az 1966-os Táncdalfesztiválon Levente elénekelte a Még fáj minden csók című dalukat, és mi ültünk tátott szájjal a hokedlin. Akkor megszerettem a beatzenét, ami a mai napig tart, ez egy életérzés. Nagyon sokat adtak nekünk a fiúk érzelmileg és zeneileg” – mondta az Illés Kluboschok Baráti Körének elnöke, Gittinger Tibor. Az „sch”-s írásmód egyébként arra utal, hogy az Illés a XIII. kerületi Balzac utcában a Bosch Klubban játszott korábban rendszeresen, nagyon nagy sikerrel. Az Illés szerdánként lépett fel az FMH-ban, olyankor esténként lebénult a Fehérvári út forgalma a kint rekedt óriási tömeg miatt, még a villamosoknak is lépésre kellett váltaniuk az FMH-hoz közeledvén. Szörényi Levente viccelődve emlegeti, hogy amikor az újlipótvárosi Visegrádi utcában laktak, akkor az ahhoz közeli Bosch Klubban koncerteztek, míg amikor Kelenföldre, a Tétényi útra költöztek, akkor a szintén a családi fészektől nem messze lévő FMH-ban lett klubjuk mintegy öt éven keresztül. A zenekari tagok némiképp indignálódva kérdezték is tőle: hogy van az, hogy mindig ott játszanak, ahol Szörényiék laknak?

Szörényi Levente és Illés Lajos
Fotó: Fortepan/Nagy Zoltán

A felejthetetlen Illés Klubban faliújságot vezettek a legfrissebb hírekkel, és lehetőséget adtak a kulturális élet más szereplőinek is a fellépésre, így mások mellett a Kaláka együttes és Mészáros Márta filmrendező is a vendégük volt. A klubot Bródy János tartotta össze, aki a klubtagok közül társadalmi vezetőséget toborzott, ők a szervezésbe is belefolytak. A visszaemlékezések szerint kifejezetten meghitt volt a hangulat – ebből a szempontból a karácsonyi koncertjeik mindenképpen az év egyik csúcspontját jelentették –, mivel igencsak szűrt közönség jöhetett be, a legelszántabbak és a zenekarhoz legközelebb állók mondhatták el magukról, hogy van ide szóló tagságijuk. Az emblematikussá vált – és azóta már lebontott – körteremben a színpad a kör közepén állt, és párnákra telepedve vagy körbeállva lehetett zenét hallgatni. Az FMH körtermében annak ellenére fantasztikus érzés volt játszani a zenészek szerint, hogy kedvezőtlen volt az akusztikája, hiszen a kör alaprajz miatt sugárirányban terjedt benne a hang. A forró hangulatú koncerteken lényegében minden elhangzott, ami az együttes repertoárjához tartozott. Az Ezek a fiatalok-kal együtt mind a hat Illés-lemez dalaira sor került az idők folyamán, a fiatalok csillogó szemekkel hallgatták-énekelték dalaikat az Óh, mondd!-tól kezdve Az ész a fontos, nem a haj-on, az Óh, kisleány-on és a Kéglidalon keresztül egészen a Légy jó kicsit hozzám!-ig, és a zenekar feloszlásakor bizonyára párás szemekkel kérdezték egymástól és a zenekartól, hogy Miért hagytuk, hogy így legyen? Az Illés feloszlása után egy kis szünet következett, de később újra aktívak lettek a rajongók, 1992. december 22-én újraindították a klubot, amelyet időről időre meglátogatott a zenekar egyik-másik tagja. 2007. december 14-én utoljára hangzottak el Illés- és Fonográf-dalok a körteremben, még a lebontása előtt, amikor is az FG-4 nevű Illés- és Fonográf-emlékzenekar adott koncertet, „meglepetésként” felhíva a színpadra Szörényi Leventét, aki gyakorlatilag végig ott maradt velük, sőt a végén Szörényi Szabolcs és Bródy János is felpenderült a világot jelentő deszkákra, és eljátszották együtt Az ész a fontos, nem a haj és a Sárika című számot. A rocktörténeti helyszínnek és az Illés Klubnak 2016-ban emléktáblát avattak az akkori Cseh Tamás (ma Hangfoglaló) program keretében, a rajongói klub pedig a mai napig működik az FMH új épületében.

(folytatjuk)

A sorozat I. része itt elérhető.