Az egyik lehetséges légi útvonal Moszkvából Budapestre a Fekete-tengeren át vezet Bulgária és Szerbia érintésével. Az ukrajnai háború kitörését követően azonban a bolgár légteret lezárták az orosz repülőgépek elől. Más lehetséges útvonalak északabbra vannak Belarusz és Lengyelország, illetve a Balti-tengeren keresztül Németország és Csehország érintésével. A bolgár kormány hétfőn jelezte: kérés esetén engedélyezné Vlagyimir Putyin elnöki repülőgépének átrepülését.
Ha a béke érdekében van hajlandóság erőfeszítésre, és ennek feltétele egy találkozó, akkor a legészszerűbb, ha ennek a találkozónak a megrendezését minden lehetséges eszközzel támogatják
– jelentette ki Georg Georgiev bolgár külügyminiszter.
Putyin gépe ellen elképzelhetetlen, hogy a NATO támadást indítson
A Magyar Nemzet megkeresésére Horváth József biztonságpolitikai szakértő, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetője elmondta:
A szakértő szerint a modern elnöki repülőgépek technikai felszereltsége és védelmi rendszerei olyan fejlettek, hogy külső támadás esetén is képesek lennének megóvni az államfőt. Ugyanakkor Horváth József figyelmeztetett:
Ha az orosz elnöki géppel bármi történne a NATO légterében, az akkora botrány lenne, aminek a végét megjósolni sem lehet.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!