A Földközi-tenger térségéért felelős biztos, Dubravka Suica azt mondta: a cél „a fiatalok összekapcsolása”, egyfajta „mediterrán egyetem” létrehozása, valamint „a vízumok kiadásának megkönnyítése” a térség országaiból érkező hallgatók számára.
Ez valójában újabb kaput nyitna a migráció előtt, miközben számos uniós tagállam már most is küzd az illegális bevándorlás és az integrációs válság problémáival.
Brüsszel a magyar fiatalok ellen
Brüsszel ezzel gyakorlatilag a külső országok diákjait részesítené előnyben az uniós tagállamokkal szemben, hiszen Magyarország továbbra is ki van zárva az Erasmus- és Horizon-programokból.
Mint ismert, az Európai Bizottság 2022 decemberében felfüggesztette a magyar egyetemek részvételét az Erasmusban, arra hivatkozva, hogy a modellváltott intézmények irányítását alapítványokhoz rendelték. A döntés azonban politikai zsarolásnak tűnt, hiszen több tízezer magyar diák és oktató vesztette el a lehetőséget a külföldi tanulmányokra és kutatási együttműködésekre.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a lépést „magyarellenes, politikai bosszúnak” nevezte, amely „a kormány konzervatív, migrációellenes és családbarát álláspontja miatt született”. Bár Magyarország minden brüsszeli elvárást teljesített, a Bizottság újabb feltételeket szabott, így a tiltás máig érvényben maradt.
Miközben tehát a magyar fiatalok továbbra sem vehetnek részt az uniós ösztöndíjprogramokban, Brüsszel most nem uniós, sőt gyakran instabil, háborús térségek diákjait hívja be az európai egyetemekre. Ez nemcsak kettős mércét mutat, hanem súlyos biztonsági és kulturális kérdéseket is felvet.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!