Hetven éve jött létre a Fővárosi Művelődési Ház III.

Az Illés Klub mellett a másik elementáris erejű programsorozat a táncházmozgalom volt a hetven évvel ezelőtt létrejött Fővárosi Művelődési Házban. Az urbánus szemlélettel „megáldott” aczéli kultúrpolitikai vezetés eleinte értetlenkedve, sőt nem kis fenntartással szemlélte ezt az alulról jött kezdeményezést, mivel a proletár internacionalizmussal nehezen volt összeegyeztethető a népzene nemzeti értékeket és hagyományokat ápoló jelensége. Aztán Kádárék kifogták a szelet a táncházasok vitorlájából, és kihasználták a változás szellőit.

Az 1974-ben az FMH-ban induló Muzsikás Klub a táncházmozgalom és Sebestyén Márta karrierjének kezdetét is jelentette. Még ezt megelőzően a magyar táncházmozgalom alfájának és ómegájának számító Sebő együttes névadója, Sebő Ferenc gondolt egy nagyot, és megkereste Gyurkó Lászlót, az FMH akkori igazgatóját, aki a 25. Színháznál korábban a főnöke volt, és beajánlotta magukat mint akik „ártatlan, de új közművelődési formát” hoztak létre, és a táncházaikkal szeretnék szórakoztatni a nagyérdeműt. Erős, szuggesztív személyiség lehetett, mert meggyőzte a Kádár-rendszer kultúrpolitikai szempontból erős emberének számító Gyurkót, és immáron nyitott kapuk mögött – előtte volt néhány zárt kapus próbálkozásuk másutt – csűrdöngölhettek a fiatalok. Azt, ami egyébként a tudtuk nélkül a belügyi jelentésekben is lejött róluk, nevezetesen, hogy zenéjükkel a nacionalizmus túlhajtásait szolgálják, hamar sikerült hárítaniuk, és hamarosan óriási népszerűségre tettek szert. Olyannyira, hogy az Illés Klub jelenetei jóformán megismétlődtek a hetvenes évek közepén a táncházakkal: az FMH előtti kígyózó sorok mutatták a nagy érdeklődést irántuk, sokszor a tumultuózus jeleneteket rendőri kiszállással kellett megfékezni, és szép számmal akadtak, akik a hátsó WC-ablakok kifeszítésével, betörésével akartak bejutni a hőn áhított Körterembe, csakúgy, mint a legszebb beatmozgalmi időkben.

Sebő együttes: Halmos Béla, Sebestyén Márta, a tekerőlanttal Sebő Ferenc.
Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

A néptánc a hetvenes évekre azonban már annyira eltávolodott a magyar köztudatban jelen lévő kulturális élettől, hogy erőfeszítésekbe és időbe tellett, amíg a hagyományokat feltámasztják. Erre volt jó Tímár Sándor és szabadcsapata, akik nagy elánnal és hatékonysággal vetették bele magukat a munkába úgy, hogy mindeközben játszva tanították meg az érdeklődőket a néptánc kisebb-nagyobb fortélyaira. Sztanó Hédi egykori balettnövendék ezekre az időkre úgy emlékezett, hogy az FMH-ban „nem szájról szájra, hanem lábról lábra öröklődött a hagyomány”. Végül a népszerűsítésbe nemcsak a szájhagyomány, hanem a tömegkommunikáció is besegített, ugyanis 1973-ban egy televíziós stáb vitte el a kameráit az FMH-ba, Székely Orsolya csapatának a munkája Hajnalban indultunk címmel került képernyőre 1973. szeptember 5-én 21 órakor az akkor egyetlen csatornával rendelkező Magyar Televízióban. A film egy csapásra ismertté tette a táncházmozgalmat a széles nyilvánosság előtt, míg a lelkes népzenészeknek köszönhetően az emberek olyan népdalt is újra felfedezhettek, mint a Hidegen fújnak a szelek.

(A befejező rész következik)

A sorozat első része itt, a második pedig itt érhető el.