Barabás Botond legnagyobb szerepálma, hogy jól vezesse a színházat

Szolnokon vált színésszé és színházigazgatóvá Barabás Botond, aki gyerekkorában játszott péket, papot, kamionsofőrt, később a színpadon hősszerelmest, vagányt, szélhámost és más nagy szerepet. Tehetségét Jászai Mari-díjjal ismerték el 2014-ben, e hónapban pedig a szolnoki Szigligeti Színház igazgatójává nevezték ki. Legnagyobb szerepálma, hogy jól vezesse a teátrumot.

„Több mint másfél évtizedes, igen sokrétű munkám gyümölcse érett be” Fotó: Sánson Réka

– Mindössze negyvenévesen vált egy jelentős kulturális intézmény vezetőjévé. Gondolta volna Barabás Botond, még Marosvásárhelyen, amikor a színészmesterséget tanulta a színművészeti egyetemen, hogy alig két évtized múlva egy magyarországi színházat fog igazgatni?

– Természetesen nem. Akkoriban inkább azon fáradoztam, hogy minél többet tanuljak meg ebből a mesterségből, és meg sem fordult a fejemben, hogy valamikor majd színházat vezetek, pláne Magyarországon. Azzal se foglalkoztam még az egyetemen, hogy hamarosan idejövök színésznek, mégis úgy hozta a sors, hogy már a diploma évében, 2002-ben átjöttem Budapestre egy rangos eseményre szerepelni. Legnagyobb meglepetésemre meghívást kaptam Szikora Jánostól a Nemzeti Színház nyitó előadására. Arra kért, hogy játsszak az általa rendezett Az ember tragédiájában. Hatalmas megtiszteltetés és élmény volt, hogy olyan nagy színészekkel játszhattam együtt, mint Bitskey Tibor, Raksányi Gellért és Bodrogi Gyula. Arra se gondoltam ifjú erdélyi színészként, hogy viszonylag hosszú ideig, két évig itt maradok. Igaz, közben párhuzamosan a temesvári Csiky Gergely Színházban is eltöltöttem két évet. S milyen a sors: éppen abban az időszakban Temesvárott szóba került az utódlás kérdése, és felvetődött a nevem, de huszonnégy évesen még nem éreztem lelkileg elég erősnek magam ahhoz, hogy beüljek az igazgatói székbe.

– Inkább elment Szolnokra „iparosnak”… Hogyan került a Tisza-parti városba?

– Ebben ismét Szikora Jánosnak volt nagy szerepe, aki felhívott, és tagságot ajánlott a Szigligetiben. Nem sokat gondolkodtam, és már csomagoltam is. Életem egyik legjobb döntése volt, mert Szolnokon jobbnál jobb szerepeket kaptam, és pillanatok alatt megszerettem a várost. Annyira, hogy családot is itt alapítottam.

Barabás Botond: „Több mint másfél évtizedes, igen sokrétű munkám gyümölcse érett be”
Fotó: Sánson Réka

– Tényleg nagyon szeretheti a várost, ha évekkel ezelőtt ismét ellenállt egy csábító ajánlatnak.

– Öt évvel ezelőtt egy másik színház élére hívtak, de nem vállaltam. Akkor el is határoztam, ha egyszer színházvezető lehetek, csakis Szolnokon szeretném betölteni ezt a posztot. Hűséges típus vagyok, és úgy gondolom, itt vagyok a leghitelesebb.

– Nemcsak ön ragaszkodik Szolnokhoz, de Szolnok is önhöz. A közgyűlés tíz igennel, öt nemmel és két tartózkodással, azaz döntő többségé­ben támogatta a pályázatát, és a kilenctagú szakmai bizottság minden tagja is önre szavazott, azaz 9-0-ra nyert a másik két pályázóval szemben. Minek tulajdonítja a – sportnyelven szólva – kiütéses győzelmét?

– Azt hiszem, a több mint másfél évtizedes, igen sokrétű munkám gyümölcse érett be. Itt váltam színésszé, és itt alakult ki bennem az a koncepció, amelyet pályázatomban megjelenítettem, és amit nemcsak a városi vezetés többsége, de a szakmai bizottság is nagyra értékelt. Ígérhetem, ez a nagyarányú győzelem engem nem elbizakodottá, hanem még felelősségteljesebbé tesz, s tudom, hogy sokkal nagyobb alázatot követel tőlem. Nem tagadom, bíztam a „dolgozatomban”, de nem voltam nagyravágyó az elbírálás előtt, nehogy nagyot bukjak.

– Nem mindenki örült az elsöprő győzelmének, nem mindenkinek tetszett a kinevezése, és ennek hangot is adtak különféle portálokon. Hogyan fogadta a támadásokat?

– Ifjabb koromban rendszeresen sportoltam, és azt tanultam a különféle sporteseményeken, hogy a győzelmet soha nem kell megmagyarázni. Most is ezt teszem, nem foglalkozom a rosszindulatú véleményekkel, úgyis az idő és a tetteim döntik majd el, hogy méltó vagyok-e erre a posztra vagy sem.

– Visszatérve a „dolgozatához”: milyen színházat szeretne létrehozni?

– Színeset, izgalmasat és értékeset, amelyre nemcsak a városban, hanem az egész országban felfigyelnek. A legfőbb vágyam, hogy egy-egy premier után a néző és a szakma is felkapja a fejét. Sokszínűnek kell lennünk, ahol több műfajban jeleskedhetünk. Ehhez minden feltétel adott lesz a felújított, technikailag is megújult színházunkban, amelyben talán jövő ilyenkor már újra játszhatunk. A szakmai munkában pedig olyan jeles színházi ember áll a segítségünkre, mint Csiszár Imre, aki művészeti vezetőként és főrendezőként azon van, hogy minél nívósabb produkció szülessen.

– Mit lehet tudni a következő évadról? Ön állította össze vagy az előző igazgatótól, Balázs Pétertől örökölte?

– Saját program, hiszen a korábbi igazgató már korábban átadta a lehetőséget nekem, így Csiszár Imrével közösen állítottam össze a műsorprogramot, függetlenül attól, hogy nyerek-e vagy nem, mert egy évadot nem lehet az utolsó percben megtervezni. Részleteket még nem árulnék el, de annyit elmondhatok, hogy izgalmas évad elé nézünk, amelyben megtalálható majd dráma, vígjáték és zenés mű, azaz mindenki meglelheti benne az ízlésének megfelelőt. Két színjátszóhelyünk van, a nagyszínpad – a felújítás alatt az Aba-Novák Kulturális Központban – és a Szín-Mű-Hely kamaraszínház, amely összművészeti központként működik, Turczi István képzés- és irodalmi vezetővel az élen, ahol a kísérleti előadásokon kívül helyet kapnak majd a beszélgetőműsorok, a kiállítások és a versmondó programok is. Ezenkívül itt kívánunk kialakítani középiskolásoknak egy bázist, ahol megjelenítjük a kötelező olvasmányokat, érettségi tételeket, közelebb hozva ezzel őket a színház világához. Szeretnénk rendszeresen megszólítani a fiatalokat, hogy kineveljük a jövő közönségét. Balázs Pétertől egy igen színvonalas műhelyt örököltünk, ahol működése alig másfél évtizede alatt tiszteletre méltó eredményt ért el, többek között száztíz százalékos látogatottságot. Azon leszek, hogy még ezt a számot is túlszárnyaljuk, de a legnagyobb szerepálmom, hogy jól vezessem a színházat.

Barabás Botond színművész
Fotó: Mészáros János

– Szép álom, de egyben azt is jelenti, hogy nem lép többet színpadra a szolnoki közönség előtt?

– Nem szeretnék a saját főnököm lenni, nem szívesen osztok ki magamnak szerepet, mert úgy gondolom, a színházvezetés egész embert kíván. A színjátszást azonban nem biztos, hogy teljesen el tudom engedni, ezért ha olyan karakterre lesz szükség egy darabban, amilyen én vagyok, nem menekülök el a feladat elől.

– Végezetül engedjen meg egy személyes jellegű kérdést: szereti a nagynénjét?

– Nagyon, hiszen nélküle valószínűleg nem lettem volna színész és színházigazgató sem. Gyerekkoromban pék, pap vagy kamionsoför szerettem volna lenni, állandóan ezeket játszottam. Még középiskolásként sem fordult meg a fejemben a színészet. Ő – aki Balázs Éva néven megbecsült színművész volt – terelgetett efelé, és érettségi után a bátorítására jelentkeztem a marosvásárhelyi színművészeti egyetemre, ahová legnagyobb meglepetésemre elsőre felvettek. Azóta is büszke rám, és ez ösztönöz a jó munkára, simogatja a lelkemet. Nem tudok elég hálás lenni neki, hogy erre a gyönyörű pályára terelt.