A hasonlóképp hányatott sorsú család 1949 után végigjárta az erdélyi nemesség, hagyományőrző polgárság és a földjéhez ragaszkodó parasztság keserves útját: Teleki Mihályt, a kastély utolsó urát arra kényszerítették, hogy a Duna-delta lágerében letöltött „büntetése” után döghúst fuvarozzon egy rókatelepre; a sáromberki kastélyban élő családtagok a Teleki Téka szűkös folyosóján voltak kénytelenek élni évekig, többek között egy szekrény tetején találva alvóhelyet; és Teleki Gemma grófnő abból tartotta fenn magát, hogy Marosvásárhely belvárosában virágot és zöldséget árult a kapualjakban.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2021/07/UEKynB9izuZyqHLsYv0Bawbo9xHudsybCXGBFL8zQpU/fill/1920/1334/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhOTYxY2E3YzJkYTRhYjE4OTNiNzE4YWFhMjUxNzA3.jpg)
Fotó: gróf Teleki Julianna magángyűjteménye