Megjelent az Ossian A teljesség című új nagylemeze

Hangulatilag és dinamikailag rendkívül változatos, mégis egységes anyag készült, Paksi Endre énekes elmondása alapján tavaly márciustól novemberig folyamatosan dolgoztak rajta.

Magyar Nemzet
2021. 05. 09. 13:20
null
Fotó: Norbert RADO
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Megjelent az idén 35 éves Ossian 25. nagylemeze, amely az előző évek kiadványainak irányát követi, ezzel együtt mégis egyfajta összegzése született a zenekar életművének” – írta közleményében a zenekar.

A 13 dalból 11 szöveges új szerzemény, egy instrumentális szám és egy feldolgozás, majdnem ötven percben. Hangulatilag és dinamikailag rendkívül változatos, mégis egységes anyag készült, Paksi Endre énekes elmondása alapján tavaly márciustól novemberig folyamatosan dolgoztak rajta. A lemezt most először saját, házi stúdiójukban rögzítettek.

– A 2020-as évet a dalszerzés és a stúdiózás jegyében töltöttük. Még soha ennyi időt és energiát nem fektettünk be egy albumba, nagyon remélem, hogy átjön majd az a lelkes öröm, amivel megírtuk és feljátszottuk az új dalokat! Igyekeztünk változatos és sokszínű lemezt készíteni zenében és szövegekben egyaránt, bízom benne, hogy egy lépéssel közelebb tudtunk kerülni az általam egy jó ideje keresett teljességhez! – mondta az új lemezről Paksi Endre, az Ossian frontembere.

A hagyományos terjesztési formák mellett a lemez elérhető H-Music Magazinnal, melyben ajándék óriásposzter mellett egy alapos, átfogó interjút is lehet olvasni Paksi Endrével. A kiadvány minden Relay és InMedio árusítóponton, továbbá a nagyobb újságos standokon, valamint a zenekar megújult webshopjában kapható.

Szeptemberben tartja lemezbemutató koncertjét az Ossian Budapesten Fotó: H-Music

A zenekar közleményében arra is emlékeztette az olvasókat, hogy az őszi budapesti nagykoncertjük háromszoros ünnep lesz, hisz egyben a Csak a jót és A teljesség című albumok bemutatója, illetve a zenekar 35 éves jubileumi koncertjét tartják meg 2021. szeptember 11-én a Barba Negrában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.