Átadták a fertődi Esterházy-kastély csaknem kétmilliárd forintból felújított nyugati szárnyát

Átadták a fertődi Esterházy-kastély csaknem kétmilliárd forintból felújított nyugati szárnyát, amelyben három kiállítás, az Arcok és tekintetek – Esterházy-képtár, az Esterházy-porcelánkabinet, valamint az Idővonzatok – Modulated Time, Boldi szobrászművész és Incze Mózes festőművész közös tárlata kapott helyet.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 07. 19. 11:26
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az átadón és kiállításmegnyitón részt vett mások mellett Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, Varga Judit igazságügyi miniszter, valamint köszöntötték Esterházy Antal herceget és feleségét, Esterházy Svetlanát.

Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője az átadón mondott beszédében azt emelte ki, hogy Esterházy „Fényes” Miklós volt az a mecénás, aki révén a 18. században a kastély és környezete kiérdemelte a „magyar Versailles” elnevezést.

Hozzátette, hogy

Orbán Viktor miniszterelnök 2013-ban hirdette meg a kastély felújítását.

Az a cél vezérelte a magyar kormányt, hogy az ország legnagyobb barokk kastélya visszanyerje régi pompáját, de az az elképzelés is vezette, hogy a megújított épület a magyar kultúrának ne csak egy szimbolikus, hanem valódi, élő helyszíne legyen – fogalmazott.

Kiemelte, hogy

e cél elérése egy újabb mérföldkőhöz érkezett a felújított nyugati szárny átadásával.

Egresitsné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője azt emelte ki, hogy „az építkezés hitvallás, aki maradandót épít, az a jövőnek épít”.

Felidézte, hogy a kastély nyugati szárnyában a 20. század második felétől egy középiskola működött. A munkálatok során több mint ezer négyzetméteren újították meg az épületrészt, amely alkalmas kiemelt műtárgyak bemutatására is.

Az Arcok és tekintetek – Esterházy-képtár című kiállításban 52 festmény látható, amelyek közül 51 a Szépművészeti Múzeum állományából származik, az Esterházy-porcelánkabinetben pedig majdnem négyszáz, a fertődi Esterházy-kastély gyűjteményéből kiválasztott porcelánt állítottak ki, amelyek között ritka és egyedi darabok is megtalálhatók – részletezte.

Hozzátette, hogy a patkószárny időszaki kiállítások bemutatására ad lehetőséget.

Varga Judit igazságügyi miniszter az Idővonzatok – Modulated Time című, Boldi szobrászművész és Incze Mózes festőművész közös kiállításának megnyitóján azt mondta, hogy

Eszterháza hosszú időn keresztül Európa egyik virágzó kulturális központja volt, amelyre ma is van igény. Hozzátette, hogy a két művész a modern kor egzisztenciális kérdéseire keresi a válaszokat, művészetük pedig olyan egységben van, mint egy kirakós darabjai.

A felújított kastélytereket július 21-től lehet megtekinteni.

A megnyitót követően a vendégek a Marionettszínházban Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész koncertjén vettek részt.

Tekintsék meg a megnyitón készült képgalériát. Fotók: Árvai Józsa Kitty.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.