A Szóljon hangosan az ének! sikere annak fényében különösen felértékelődik, hogy 1981-ben majdnem ezerkétszáz (!) dalt küldtek be a szerzők, akik között nyilván jócskán akadtak önjelöltek is. Az ítészek először kétszáz, majd kis mérlegelés után száz dalt tartottak alkalmasnak a további rostálásra, végül negyven nóta maradt fenn a hálójukon, ebből négy pótdal lett, és mind a negyven megjelent kislemezeken. A döntőn a zsűri többi között pártállami tévés, rádiós munkatársakból, művészekből, külföldi meghívott vendégekből, valamint sanzonbizottsági tagból és magából Erdős Péter botfülű popcézárból állt. A hangszerelési munkálatok 1981 áprilisában kezdődtek, aminek minden szerzemény esetében különös jelentősége volt (és van a mai napig), hiszen ennek során dőlt el, hogy milyen „ruhát” kap a dallam, milyen hangszerekkel és miféle kísérettel adják elő a kottára vetett hangjegyeket. Egy dalt akkor is el lehet rontani, ha kitűnően írták meg, és fordítva is igaz, egy viszonylag középszerű nótát is fel lehet tuningolni hangszereléssel annyira, hogy hallgatható legyen. A Szóljon hangosan az ének! ennek a kritériumnak is tökéletesen megfelelt, olyan könnyen emészthető slágert készítettek belőle, hogy – ahogy szokták mondani – a suszterinasok is azt fütyülték a műhelyben. A hangszerelésben az érdem Máté Péteré, aki jó érzékkel bolondította meg a dalt. Állítólag vidéki telkéről figyelte a táncdalfesztivál fejleményeit, és amikor látta a sikert, elővett egy üveg pezsgőt.
Soltész Rezső a Corvina együttesben vált profi zenésszé, majd az Oxigén együttessel próbálkozott, mielőtt szólókarrierbe kezdett. 1980-ban immáron szólóban megnyerte a drezdai táncdalfesztivált, és már ekkoriban kezdődött nála a fazonváltás, illetve már ezekben az időkben körvonalazódtak a Szóljon hangosan az ének! zenei motívumai, amelyek szintén Soltész Rezsőhöz mint szerzőhöz fűződnek. A szöveget S. Nagy István írta, de eleinte nemigen akaródzott kialakulni a végleges verzió, Soltész Rezső úgy emlékezik, hogy vissza kellett utasítania az első ötleteit, végül egy az énekesről szóló személyes történetnél maradtak, amit Soltész Rezső kezdeményezett. A nevezetes, emblematikussá vált hajzatának is külön története van, ami akkor jött létre, amikor pályájának egyik mélypontját élte meg. Elmondása szerint akkoriban családja nőtagjainak kivétel nélkül dauerolt volt a frizurája, és amikor kettesben maradtak a fodrásszal az üzletében, azt az ajánlatot kapta tőle, hogy bedauerolja a haját, amibe Soltész Rezső mit sem sejtve beleegyezett. Ennek következményeként az énekes édesapja egy hónapig nem volt hajlandó szóba állni a fiával. Hogy a meglepetés eszközével éljenek, eleinte rendszerint zárás után alakították ki a frizuráját, de amikor sürgetett az idő, mert indult a repülőgépe, akkor az ottlévők nagy megrökönyödésére kénytelen-kelletlen beült a nők közé a fodrász keze alá. A hajmester akkora sikert aratott, hogy még a Pesti Műsor címoldalára is kikerült az énekes. Amikor viszont a televízió sminkes szobájában meglátták, az ottani egyik fodrász, Aradszky Éva (Aradszky László felesége) megállapította, hogy rettenetesen áll neki a haja, ezért kifésülte és bebalzsamozta azt, de egyúttal meg is mutatta neki, hogy hogyan is kell ezt a fajta frizurát gondozni. A módszer bevált, és különösen a németeknél aratott nagy sikert.
Maga a dal is hajaz egy kicsit a német slágerekre szerkezetében, dallamvezetésében és ritmizációjában egyaránt. Ennek a számnak a példaképe viszont Cliff Richard Power to all our Friends című nótája volt, ugyanis Soltész Rezső, amikor a pozsonyi fesztivál gáláján a Corvina zenekarral fellépett, látta a brit énekest ezt előadni. A kor színvonalához képest kitűnő minőségű demófelvételt – ami a nevezéshez kellett – a Pannónia Stúdióban készítették Bélai István hangmérnökkel. Soltész Rezső meggyőződése, hogy fesztiváldalt írni külön műfajt jelent, mert a zeneszerzőnek el kell találnia a közönségigényt. Ezt támasztja alá, hogy utólag megtudta Victor Mátétól, hogy az előzetes dalszelekció során ezt a szerzeményt tervezték sorrendben legutolsónak arra az esetre, ha netán valamiféle gikszer közbejönne, hogy ezzel feledtetni tudják. A sikerdal különleges atmoszféráját is felidézte Soltész Rezső: „Már akkor elképesztő érzés volt, amikor az elődöntőben elénekeltem ezt a dalt utolsóként, és láttam, hogy a közönség, de még a ruhatáros nénik is tapsolnak, ami nem nagyon szokott előfordulni.” Azért malőrből sem volt hiány: a műsorvezető Kudlik Júlia összekeverte valakivel Kovács Kati kódját, és emiatt Szenes Iván újraszámoltatta a számtalan levelezőlapot, hogy meg lehessen tudni, hogy ki kire szavazott. Egy lengyel énekesnő kollégájától – akivel korábban egyazon turnéban szerepeltek az NDK-ban, 1981-ben pedig ott ült a zsűriben – azt is megtudta, hogy nagyon vehemens indulatok szabadultak fel a színfalak mögött az értékeléskor. Végül Soltész Rezső zeneszerzőként második, előadóként pedig harmadik helyezést ért el a Szóljon hangosan az ének!-kel, de sokan gondolatban odaítélték neki az első díjat.
Érdekes intermezzo volt a dal előzményeként Erdős Péter és Soltész Rezső szóváltása. Történt ugyanis, hogy amikor még a nagy sikere előtt Lengyelországba ment turnézni az énekes, megkérte Erdőst, hogy hadd tehesse fel az ottani fekete-fehér plakátokra az Interkoncert mellett a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat logóját is. Erre a popcézár lekezelően csak annyit mondott neki, hogy Soltész nem énekes, „csak” egy basszusgitáros, majd még hozzátette, hogy az énekes a Komár Lacinál kezdődik. Érthető módon ez nagyon nem esett jól Soltész Rezsőnek, de amikor kicsit később a táncdalfesztiválon bezsebelt díjak miatti örömmámorban jött ki az öltözőből, összefutott Erdőssel, aki meghajolt előtte, és megkövette Soltészt, mondván, hogy tévedett. Egy másik alkalommal pedig elismerően csettintve megjegyezte neki, hogy most már igazi énekesnek tartja. A pálfordulást tettek követték, a nagy sikerek után nem egészen egy éven belül 1982-ben megjelent Soltész Rezső első magyar nyelvű szólólemeze – milyen meglepő – Szóljon hangosan az ének! címmel. Bárcsak többször látta volna be hibáit Erdős Péter, akkor most egy kicsit több hanglemezből lehetne válogatni a Kádár-rendszer könnyűzenéjéből!
Borítókép: Soltész Rezső. Forrás: Nlc.hu
