Amikor a jegyszedő nénik is vastapsban törtek ki

Az 1981. augusztus 21-én rendezett tánc- és popfesztivál döntőjének dalai a mai napig élénken élnek a közemlékezetben, számos retró partin manapság is felcsendülnek. A dalok megméretésén a Hungaria Limbó hintója mögött óriási sikert aratott a második helyezést elért Soltész Rezső, aki a Szóljon hangosan az ének!-kel olyannyira meghódította az országot, hogy a nagyszülőkön és a felnőtteken kívül a kisiskolások is tömegével énekelték a dalát, s az akkoriban a Hevesi Sándor téren álló Nemzeti Színházban rendezett műsor olyan mértékben magával ragadta még a helyi személyzetet is, hogy a jegyszedő nénik otthagyva munkájukat kitörő ovációban, vastapssal jutalmazták a gyöngyhajú énekest.

A Corvina együttes basszusgitárosaként (balról a második)    Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Maga a dal is hajaz egy kicsit a német slágerekre szerkezetében, dallamvezetésében és ritmizációjában egyaránt. Ennek a számnak a példaképe viszont Cliff Richard Power to all our Friends című nótája volt, ugyanis Soltész Rezső, amikor a pozsonyi fesztivál gáláján a Corvina zenekarral fellépett, látta a brit énekest ezt előadni. A kor színvonalához képest kitűnő minőségű demófelvételt – ami a nevezéshez kellett – a Pannónia Stúdióban készítették Bélai István hangmérnökkel. Soltész Rezső meggyőződése, hogy fesztiváldalt írni külön műfajt jelent, mert a zeneszerzőnek el kell találnia a közönségigényt. Ezt támasztja alá, hogy utólag megtudta Victor Mátétól, hogy az előzetes dalszelekció során ezt a szerzeményt tervezték sorrendben legutolsónak arra az esetre, ha netán valamiféle gikszer közbejönne, hogy ezzel feledtetni tudják. A sikerdal különleges atmoszféráját is felidézte Soltész Rezső: „Már akkor elképesztő érzés volt, amikor az elődöntőben elénekeltem ezt a dalt utolsóként, és láttam, hogy a közönség, de még a ruhatáros nénik is tapsolnak, ami nem nagyon szokott előfordulni.” Azért malőrből sem volt hiány: a műsorvezető Kudlik Júlia összekeverte valakivel Kovács Kati kódját, és emiatt Szenes Iván újraszámoltatta a számtalan levelezőlapot, hogy meg lehessen tudni, hogy ki kire szavazott. Egy lengyel énekesnő kollégájától – akivel korábban egyazon turnéban szerepeltek az NDK-ban, 1981-ben pedig ott ült a zsűriben – azt is megtudta, hogy nagyon vehemens indulatok szabadultak fel a színfalak mögött az értékeléskor. Végül Soltész Rezső zeneszerzőként második, előadóként pedig harmadik helyezést ért el a Szóljon hangosan az ének!-kel, de sokan gondolatban odaítélték neki az első díjat.

Érdekes intermezzo volt a dal előzményeként Erdős Péter és Soltész Rezső szóváltása. Történt ugyanis, hogy amikor még a nagy sikere előtt Lengyelországba ment turnézni az énekes, megkérte Erdőst, hogy hadd tehesse fel az ottani fekete-fehér plakátokra az Interkoncert mellett a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat logóját is. Erre a popcézár lekezelően csak annyit mondott neki, hogy Soltész nem énekes, „csak” egy basszusgitáros, majd még hozzátette, hogy az énekes a Komár Lacinál kezdődik. Érthető módon ez nagyon nem esett jól Soltész Rezsőnek, de amikor kicsit később a táncdalfesztiválon bezsebelt díjak miatti örömmámorban jött ki az öltözőből, összefutott Erdőssel, aki meghajolt előtte, és megkövette Soltészt, mondván, hogy tévedett. Egy másik alkalommal pedig elismerően csettintve megjegyezte neki, hogy most már igazi énekesnek tartja. A pálfordulást tettek követték, a nagy sikerek után nem egészen egy éven belül 1982-ben megjelent Soltész Rezső első magyar nyelvű szólólemeze – milyen meglepő – Szóljon hangosan az ének! címmel. Bárcsak többször látta volna be hibáit Erdős Péter, akkor most egy kicsit több hanglemezből lehetne válogatni a Kádár-rendszer könnyűzenéjéből!

Borítókép: Soltész Rezső. Forrás: Nlc.hu