Itt lehet regisztrálni a Szent István-terem látogatására

Szent István király mozgó és beszélő hologram alakját is láthatjuk. A cikkből kiderül, hol kell jelentkezni.

Pataki Tamás
2021. 08. 06. 17:51
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A történeti hűséggel rekonstruált Szent István-teremhez egy különleges kiállításon keresztül vezet az út. A Budavári Palota déli összekötő szárnyának első emeletén található teremsor bevezeti a látogatót a csodálatos terembe - közölte a Várkapitányság.
Tájékoztatásuk szerint a Szent István-terem - A Budavári Palota csodája című tárlat olyan művek mentén vezeti a látogatót, amelyek jelentős esztétikai élményt nyújtanak, miközben a megjelenő tradíció a jelen nézőpontjából válik igazán fontossá. 

 

A kiállítás egyik különlegessége az a mozgó és beszélő hologram, amely Szent István király alakját jeleníti meg.

A Várkapitányság közleménye kiemeli Aba-Novák Vilmos festményét is, amelynek létezéséről a művészettörténet ugyan tudott, de kiállításon mostanáig nem volt látható. Az eredetileg a budapesti városmajori templom freskóterveként, 1936-ban készült munka azt a pillanatot jeleníti meg, amikor Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának.

Árpád-házi szentek. A rekonstruált terem egyik részlete. Forrás: szentistvanterem.hu


Festmény, grafika, szobrászati plasztika, installáció és kisfilm mellett kiállítják Szent István 1635-ben Rómában készült nagy hermáját is, melynek különleges talapzatát a korszak legnagyobb szobrásza, Giovanni Lorenzo Bernini készítette. A világ egyik legnagyobb hermáját megalkotása óta a zágrábi egyházmegye székesegyházában őrzik, Budapesten most először látható.
Havadtőy Sámuel képzőművész erre a helyszínre alkotta meg azt a tíz kapura épülő installációt, amely Szent István király Imre herceghez írt intelmeinek csaknem ezeréves szövegén alapul. Az alkotás része egy kisfilm is, amelyben a magyar kulturális élet ikonjai szintén a mű tíz fejezetéből mondanak el egy-egy hozzájuk közel álló mondatot.
A Gulyás Gábor filozófus, esztéta által rendezett kiállítás az ugyancsak augusztus 20-án megnyíló, történelmi teremmel együtt az első napokban ingyenesen látogatható; minden nap 10 órától negyedóránként indulnak a rövidített csoportos tárlatvezetések.

A meghirdetett időpontokra a szentistvanterem.hu oldalon lehet előzetesen regisztrálni. 

Foglalás nélkül is várják a látogatókat, akik érkezési sorrend alapján a helyszínen is csatlakozhatnak a soron következő turnusba korlátozott létszámban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.