Az első rész még az alkotók szerint is arról szólt, hogy a család a legfontosabb érték. A másodikban viszont már sikerült relatívvá tenni mindent. Jó a család, persze, de a fiataloknak csak jobb lesz külön. Jó a párkapcsolat persze, de mindenki aludjon egyedül. Ül a felnőtt néző a moziban, és egyre szomorúbb lesz. Azt gondolja ugyanis, hogy a mese erkölcsre tanít, hűségre nevel, elköteleződésre, kitartásra, tisztességre. Itt viszont azt látja, hogy emelkednek a falak. Annyi fal emelkedik ebben a mesében az emberek között, hogy a végén már nem találunk ki a labirintusból.
Korunk nyugati propagandáját sem ússza meg a néző. Ma már nem a herceg szabadítja ki a hercegnőt, hanem fordítva, az ügyes és talpraesett lányok mentik meg a tohonya és buta fiúkat. Aki pedig teljesen más kulturális és teljesen más civilizációs közegből jön, azzal előbb vagy utóbb, de csak együtt lehet élni. Illetve arról szól az egész film, hogy kicsit sem lehet együtt élni, de mivel erre fut ki minden, hát csukjuk be szemünket, fogjuk be a fülünket, és öleljük keblünkre a világot. Egészen elképesztő, hogy az alkotók, bár viszonylag hitelesen ábrázolták korunk népvándorlásának legnagyobb problémáját, a multikulturális katasztrófát, mégis azt hozzák ki a filmből, hogy minden jó lesz. Persze hogy mitől lesz jó, azt már ebből a filmből nem tudjuk meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!