A mondagyűjtemény első kötete, A csillagösvény lovasai több olyan ismert, a szkíta–turáni ősidőkből származó motívumot tartalmaz, mint Nimród király vagy Hunor és Magor és a csodaszarvas regéje. A keleti szél harcosainak lapjain azonban a legtöbb magyar ember számára teljesen ismeretlen történetek kelnek életre, mégis ismerősen hatnak majd – ígéri az író, hiszen nemcsak az emberi karaktereket érezhetjük rokonnak, hanem egy olyan lelkiség is kibontakozik, amely az ismert magyar történelemben szintén visszaköszön. Ide tartozik a magyarságra jellemző virtus, hősiesség, vitézség és a reménytelen helyzetekből való talpra állás képessége is.
„Olyan ez kicsit, mint mikor az elveszett rokonaink történetét megismerjük” – állítja a szerző, aki a kötetben rekonstruált mondatöredékek legnagyobb részét a kínai krónikák nyomán fejtette fel. Ahogyan mindaz, amit Atilláról és a nyugati hunokról tudunk, a görög, római és gót forrásokból, vagyis az ellenségek leírásaiból származik, úgy a keleti hunokat is azok a kínaiak örökítették meg, akiket évszázadokon keresztül rettegésben tartottak. Közismert, hogy ellenük építették a nagy falat, amely milliós nagyságrendű halottal és több száz éven át tartó munkával a világtörténelem egyik legjelentősebb építkezésének számít. Bán Mór szerint mindennek ellenére a fennmaradt leírásokból nem feltétlenül a gyűlölt ellenség megalázó képe bontakozik ki, hanem tetten érhető egyfajta mély tisztelet és csodálat. Ez a fajta viszonyulás tapasztalható egyébként az Atilláról és udvaráról fennmaradt töredékes beszámolókban is. Gondoljunk csak Priszkosz rétorra, a kelet-római történetíróra, aki Atillára minden tekintetben mértékletes uralkodóként emlékszik, kinek minden mozdulata önfegyelemről és visszafogottságról tanúskodik.
Priszkosz beszámolójából kitűnik az is, mennyire lenyűgözte, ahogyan a hun regösök a hőseikről énekeltek, holott Bán Mór szerint vajmi keveset érthetett belőle, mégis megérintette az énekmondók átélése nyomán keletkezett hangulat. A sztyeppei nomád társadalmak számára a hagyománytisztelet mindennél előrébb való volt. Ezeknek a civilizációknak a Belső-Ázsiában élő maradékai a mai napig évszázadokra vissza tudják vezetni felmenőiket, és tisztában vannak azok cselekedeteivel is. A szerző úgy véli, ez az ősi tradíciókból fakadó eleven erő felülírta az írásbeliség kényszerét. Mint mondja, a szájhagyomány útján terjedő regösénekeknek, ha volt is bármiféle írásos változata, azt csakis rovással, az idő számára nem maradandó módon rögzíthették. Az olyannyira élő, és a nép zsigereiben létező, hozzá szerves módon kapcsolódó mondák sorsa ugyanaz lett, mint a vándorló életmóddal összefüggésbe hozható, ugyanakkor a szkíta erkölcsiséggel is rokonítható szálláshelyeké, amelyek miután szerepük lejárt, nyomtalanul visszasimultak a természetbe – éppen úgy, ahogy keletkeztek.
Ilyen formán ezeket a történeteket csak az ellenségeik szemüvegén keresztül láthatjuk, töredékesen.
Bán Mór A keleti szél harcosaiban arra tett kísérletet, hogy úgy mesélje el a mondákat, ahogyan az akkori hun fejedelmi udvarban láthatták és énekelhették.
Az ellenség krónikáiban, és így is csak mozaikokban fennmaradt elemek rekonstruálásához volt szükség a belső fordítóprogramra, amelyet a közös könyvbemutató alkalmával Toót-Holló Tamás jellemzett ekképpen, akit a Mátyásról szóló, metatörténelmi királyregény-trilógiáját lezáró, Csordul a csepp című kötetről kérdezett Bán Mór. Erről lapunk külön tudósításban számol be.
A hun–magyar rokonság tudata évszázadokon keresztül elevenen élt a magyar néplélekben. Ahogy Bán Mór fogalmaz, ennek valami oka kell, hogy legyen. Ezt bizonyítja mind a lelki rokonság, mind pedig a számos ismerős vonás, amely visszaköszön az ősi kínai krónikák lapjairól, melyeket viszont nem olyan régen, bő száz évvel ezelőtt kezdtek csak részletekben lefordítani az európai nyelvekre. „Biztos vagyok benne, hogy a tudomány utol fogja ezt érni ezt a néplélekben megőrzött bizonyosságot” – mondja a szerző, aki szerint a különböző tudományágak jóvoltából nagyon közel állunk az olyan alapvető kérdések megválaszolásához, mint hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, és hol vannak a múltunk szellemi gyökerei.
Bán Mór: Ezer rege könyve – A keleti szél harcosai Naphegy Kiadó, 2021.
Borítókép: Toót-Holló Tamás és Bán Mór a kettős könyvbemutatón. Fotó: Velicskó Péter
