A hallgatóság számára elmagyarázta a szerző, mit is jelent az, hogy metatörténelmi királyregényeket ír. Nem a történelmi tények az elsődlegesek számára, hanem a magyar kulturális emlékezetben megőrzött mitikus elemek, vagyis a királyoknak nem a cselekedetei, hanem a legendái. Ez a metatörténelmi látásmód egyébként azt is megengedi számára, hogy teljes anakronizmussal élve a királyainkat mai, modern élmények körébe is átvezesse, s így őket saját, személyes hőseivé, néha pedig alakmásaivá tegye. A Mátyás király körüli mondák közül kiválasztotta a Szent Ilona-legendát, annak minden elhallgatott, nehezen megmutatható részletével együtt, másrészt az okos lány legendáját. – Ezek a hiedelemmondák és történelmi legendák íróként elsősorban azért vonzanak, mert ezeket újragondolva nem szabályos történelmi regényt írhatok, hanem az emberi lélekben tehetek merőben személyes utazásokat. Számomra ezek a történetek teljesen modern módon feldolgozható helyzetekkel szolgálnak, s ezeknek a jelenben is naprakész átélését bármikor megengedem magamnak. Így aztán például a Mátyás királyról szóló regényemben olyan, a tér és az idő rendjét felborító jelenetek is helyet kapnak, mint egy lengyelországi autóút, egészen a Balti-tenger partján vándorló dűnékig – sorolta az író. – Mindig találok egy belépési pontot. Mátyásról tudjuk, hogy vannak udvari mágusai. Így könnyen érthető, hogy egy alkimista mutatvány révén ma is él Mátyás és vele együtt fia, a valójában pár napot élt Hunyadi N. herceg. Összeraktam egy fikcióban a Királyok Hegyén élő alakokat, hogy együtt legyenek ebben a varázslatban, velem együtt.
Páratlan szellemi kalandként éli meg a szerző ezt a munkát. Úgy véli,
a konzervatív attitűd a legvagányabb lázadás ma. A tisztelet kultúrája pártján áll, de vagány dolgokat visz véghez.
Elárulta, hogy szintet akart lépni a harmadik királyregénnyel. Az anakronizmusban sem jutott el még idáig soha, illetve a monológokkal építkezés is idetartozik. Önmaga határait kereste, és megtalálta.
Arra a kérdésre, mi jöhet ez után, mosolyogva válaszolt Toót-Holló Tamás – Egészen konkrét formát öltött színpadi zenés darabom, az Aranyhajú hármasok, amelynek szövegkönyvét és dalait az egyik leghíresebb érckori példázatunk, az aranyhajú gyermekek magyar üdvtörténete nyomán írtam. Az aranyhajú gyermekekről – s velük együtt a mitikus magyar aranykorról – szóló tanulmánykötetem alapján születik a zenés színpadi mű. Ez egy sodró lendületű rítusjáték lesz, amely a magyar megmaradás szűnni nem akaró erejét mutatja fel. Az aranyhajú gyermekek története Toót-Holló Tamás felfogása szerint nem más, mint az első magyar nemzeti sorstragédiánk rejtve rejtező leírása. A szerző ennek megfelelően az aranyhajú gyermekekben a magasban lévő haza kincses hírvivőit fedezi fel, ősmítoszként azonosítható történetükben pedig a magyar ősvallás egyik rejtve rejtező emlékét, táltoshitű őseink valaha volt napkultuszát ragyogtatja fel.
Borítókép: Toót-Holló Tamás és Bán Mór a kettős könyvbemutatón. Fotó: Velicskó Péter
