Diótörőcske, Marcsibaba és a többiek

Csukás István utolsó színpadi művének ősbemutatóját tartották a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. A szeretet és összefogás erejéről szóló mesejáték a gyerekkor varázslatos világába vezet, ahol minden és mindenki életre kel, ahol a harcoknak komoly tétjük van, ahol a barátság és a közös szívdobbanás a legfontosabb. A varázslatos hangulatú karácsonyi mesejáték hősei megelevenedett játékok, kalandjaik a szívünkig hatolnak. Kerkay Rita rendezővel és Perczel Enikő dramaturggal beszélgettünk a darabról, a Csukás Istvánnal közös munkáról.

Az előadás rendkívül széles skáláján mozgó zenei világa, a műfajok közti átjárás által, eklektikus eszközökkel igyekszik izgalmassá és változatossá tenni a darab akusztikus rétegét. Az operától a rockon és technón át a dream popig a legkülönbözőbb zenei műfajok keverednek egymással Matkó Tamás zenéjében. Az előadás mozgásvilága a zenéhez hasonlóan szintén eklektikus. Kádas József, a darab koreográfusa a kortárs tánc, a balett, sztepp és a kabuki színház elemeit ötvözte benne.  – Ez egy csodálatos próbafolyamat volt, mindenki elképesztő energiákkal próbált és hozta az ötleteket, ez látszik a végeredményen. Sok kedvencem van az előadásban, nagyon szeretem a Tejbegríz-dalt, de legfőképp az első pillanatot, amikor kinyílik a függöny, ott van az összes szereplő, és meglátjuk a karácsonyfát – árulta el Kerkay Rita. 

Perczel Enikő dramaturg találkozott legtöbbet az íróval, emlékeit is felelevenítette beszélgetés közben.  – A színház dramaturgjaként 2017 karácsonya előtt tárcsáztam nagy lendülettel gyermekkorom írólegendájának vonalas számát, majd megszólalt a rögzítője. Mint a mesebeli eszes lány, zavaromban mondtam is valamit, meg nem is. Pista bácsi visszahívott az utánozhatatlanul csilingelő hangján, hogy felkeltette érdeklődését a titokzatos üzenet, és hétfőre vár – mesélte Perczel Enikő. – Mosolygós szemmel, finom házi süteménnyel és azonnal ütő kávéval várt. Megbeszéltük a műfaji szempontokat: nagyszínpadi mesejáték lesz, a szereplők, illetve a versbetétek számát illetően nincsen megkötés. A kanapén ülve szinte lámpalázasan olvasta fel az írógéppel írt új jeleneteket, teljes átéléssel, remek színészi alakításokkal, én pedig később gondosan számítógépbe vittem a kéziratot. A szemem láttára kelt életre a Fekete király, született meg Marcsibaba elrablásának terve, és pattant ki Pista bácsi fejéből az ő igazi hőse: Diótörőcske. Csukás István világát elementáris életöröm, életszeretet jellemzi – szögezte le a dramaturg. 

A mesejátéknak csak kiindulópontja volt E. T. A. Hoffmann Diótörő és Egérkirály című klasszikusa. Csukás István műve nem kortárs átirat, nem is csupán karácsonyi történet, hanem egy varázslatos utazás az eltűnt gyermekkorba. – Csukás nagy névadó, ezúttal abban rejlik a zsenialitása, ahogyan a kicsinyítő képzővel megteremti a pacifista hőst – emeli ki Perczel Enikő. – Igazi gyermeki barátságok szövődnek, és az öt jó barát játszani akar, háborúsdit. Megírják a védők indulóját, és meg akarják védeni a karácsonyfát. Csak éppen nincsen kitől. Ha nincs ellenség, akkor viszont nincs játék sem. Képzeletük megteremti az ellenséget: a Fekete királyt és a fekete sereget. Csukás humánus világában nem léteznek gonosz figurák, nincs jó és rossz; a Fekete királyban a félelem ölt testet, az ismeretlentől, a sötétségtől vagy éppen a felnőtté válástól való félelem. Megérkezik a várva várt hadüzenet, és kezdődhet a játék.

Pista bácsi varázslatos személyiség volt, irigylésre méltóan vidám társaság. Megtisztelő volt a barátsága, ápolni fogom az örökségét: az életszemléletét, a „pistabácsiságát”, mert már most fájón hiányzik ebből a világból – mondta szomorúan a dramaturg. 

Csukás István nagy meseíró és nagy költő. Egyszerű, letisztult, esszenciális költeményei szolgálnak bizonyságul arra, hogy a világból nem veszett ki a költészet, a barátság, az empátia és a játékosság. A premierre a színház egy 32 oldalas foglalkoztató füzetet is megjelentetett, és a színműből készült könyvet is hamarosan kezébe foghatja az olvasó. 

Borítókép: Jelenet a Diótörőcske című előadásból. Fotó: Molnár Artúr