Klippremier a Magyar Nemzet online-on + videó

Augusztus végén számoltunk be róla, hogy a Dirty Slippers zenekar a londoni, legendás Abbey Road Stúdióban fejezte be a Vársz valahol című nagylemezét, amelyen nem kevesebb mint három nemzetközi producer mentorálását élvezhették. Erről a lemezről érkezett meg a mindenszentek és a halottak napja közeledtével a Mennyország kapujában című daluk.

Magyar Nemzet
2021. 10. 18. 16:02
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A debütáló szerzemény hátterében Lobó-Szalóky Lázár Pro Arte-díjas énekes-gitáros nagymamájának tavalyi elvesztése áll. Lázár elmondása szerint nagyon közel állt a nagyon szép kort megélt, 95 éves, Erdélyből származó, ízig-vérig székely nagymamához, akinek elvesztését valamelyest ennek a dalnak a születése próbálta enyhíteni. 

 Az énekes először a Magyar Nemzettel osztotta meg gondolatait:

– Mindannyiunk életét keresztezik családi tragédiák, azt hiszem, főleg a koronavírus okozta időszakban ez sajnálatos módon nagyon sok családban megtörtént esemény. Tavaly május végén veszítettem el imádott nagymamám, s bár Istennek hála nagyon szép kort élt meg, a halála mégis nagyon megrendített engem és az egész családot. Rengeteg dolgot tanultam tőle, például táncolni is ő tanított meg, és a vasárnapi ebédeknél gyakori volt az ének is az asztalnál neki köszönhetően. A tragédia után azonnal magamra zártam a stúdióm ajtaját és éjszakákon át dolgoztam a dalon, amelyen a csellót leszámítva az összes hangszeren én játszom, a dalszöveget pedig Bodrogközy Ritával írtuk. Soha ilyen személyes dalt nem írtam még, és ennyire nem engedtem közel a közönséget a lelkemhez, éppen ezért bízom benne, mindenkiben, aki meghallgatja ezt a dalt, olyan nosztalgikus, gyermekkorba, a nagyszülői vagy szülői házba kalauzoló emlékeket fog felidézni, mint bennünk. Fogadjátok tiszta szívvel és szeretettel.

A Mennyország kapujában című videoklipet a Dirty Slippers-szel első ízben együtt dolgozó Németh „Kobe” Dániel és az ImagiCore csapata készítette.

A borítókép forrása: You and Media Management

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.