Aki a művészet számára születik, mindig vissza fog hozzá térni

Henryco Yonamine Costa a VII. Kulturális filmek fesztiváljára egy Brazíliában található magyar étteremről készült videójával nevezett be és elvitte a közönségdíjat.

Henryco Costa magyar származású brazíliai filmes Forrás: Kulturális filmek fesztiválja

– Harminckét éves magyar–brazil honpolgár vagyok, és Brazíliában élek. A dédnagyszüleim magyarok voltak, és Trianon miatt vándoroltak ki. Szenvedélyem a magyar kultúra, és három évvel ezelőtt megvalósult az álmom: megkaptam a magyar állampolgárságot. Mindig részt veszek a Rio de Janeiró-i magyar közösség találkozóin, amikor csak tudok. São Paulóban is mindig megpróbálok elmenni az ottani magyar közösség rendezvényeire. Közösségeinknek vannak néptánccsoportjai, jellegzetes magyar ételek készülnek, és megemlékezéseket tartanak a nemzeti ünnepek alkalmából. A São Pauló-i magyar közösség a legnagyobb Brazíliá­ban, de vannak más magyar közösségek is a különböző brazil államokban.

– Elsősorban művészként tekintek magamra. Szociális kommunikáció szakon végeztem, és már több mint tíz éve dolgozom az audiovizuális szakmában. A karrieremet az MTV-nél kezdtem mint gyakornok, voltam producer, szinkronizáltam, vágóként is tevékenykedtem, és internetes, valamint tévésorozatokat és programokat is gyártottam. Volt színházi szereplésem is, egy általam és mások által írt játékfilmnek is a főszereplő színésze voltam (Bem ao Lado, Brasil – Egészen mellette, Brazília), jelenleg éppen forgatókönyvírásra szakosodom. Attól függetlenül, hogy milyen ágazatban dolgozik az ember, aki a művészet számára születik, mindig vissza fog ahhoz térni. Tehát akkor is, ha egy nagyon rossz munkahelyen dolgozik valaki, a művészet meg fogja őt találni és el fogja ragadni magával, ha ennek így kell történnie. Aki művész, az sosem szűnik meg művésznek lenni. Több más jellegű projektben is részt vettem, de aztán mindig vissza-visszatértem a művészethez, így biztos vagyok abban, hogy a megfelelő helyen vagyok.

– A VII. Kulturális filmek fesztiváljára készült videóm az egyik legrégebbi magyar étteremről készült, amely Brazíliában található: a Cangáról, amely a Dél-Brazíliában levő São Sebastião do Caí kisvárosban van. Azonfelül, hogy egyike a kedvenc helyeimnek, nagyon megérintett a története és az, ahogyan a hagyományokat őrzik. A Cvitko testvérek attól függetlenül, hogy egy olyan közösségben élnek, ahol tulajdonképpen nincsenek is magyarok, mégis megtartották a magyar nyelvet, melyet majdnem teljesen folyékonyan beszélnek csak egymás között. Mivel a szüleik meghaltak, az a missziójuk, hogy megtanítsák a gyerekeiknek úgy a nyelvet, mint az ételek elkészítési módjait. Az éttermük töltött paprikája házuk ikonikus étele, és ismertté vált az egész régióban. Azt látom, hogy az a közös vonás a magyar bevándorlók leszármazottjainál Brazíliában, hogy nagyon büszkék a származásukra és a kultúrájukra, és nagyon sokan nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy megtartsák ezeket. 

– Olyan embereket kerestem, akik Brazíliában élve valóban kapcsolódnak a magyar gyökereikhez. Nem volt egy könnyű választás: gondoltam Jaraguá do Sul város magyar közösségére, melyet magyar bevándorlók alapítottak, a São Pauló-i néptánccsoportokra és a Rio de Janeiró-i magyar közösségre is, amely pusztán szeretetből, nagy nehézségek árán táplálja a magyar kultúra lángját. Többféle hihetetlen történet létezik, melyet fel lehet dolgozni, bármelyik közülük azon a szinten van, hogy fel lehessen használni a fesztiválon. Az egyike azon okoknak, amelyek miatt ezt az éttermet választottam, az a tény volt, hogy maga a hely meséli el a saját történetét. Ez a helyiség egy több mint ötvenéves múzeumnak felel meg, a történeteivel és a gyűjteményei­vel képviseli azt, ami Magyarországot jelenti a testvéreknek. Nagyon örültem annak, hogy az általam készített ­videót nézték meg a legtöbben, és így megkaphattam a háromszázezer forintos közönségdíjat.

– Második éve veszek részt a fesztiválon, és ez a második év, hogy megnyerem a közönségdíjat. Nagyon örültem a díjaknak és annak a lehetőségnek, hogy részt vehettem ebben a képi megjelenítésben. Érdekességképpen, a tavalyi videómban pont az én saját családtörténetemet meséltem el. Sajnos a pandémia miatt már három éve nem tudok elmenni Magyarországra, és emiatt nem tudtam jelen lenni a fesztiválnapokon.

– Feleségem, Tarcsa Kitty is művész. Nagyon örülök annak, hogy megoszthatom vele ezt a szenvedélyemet. Nagyon sokat segítünk egymásnak a ­terveink megvalósításában. Mind a két videóm kivitelezésében segítséget nyújtott. Egy nagyon jó pillanatban vagyunk, kihasználtuk a pandémia adta körülményeket, vidékre költöztünk, hogy jobban rá tudjunk hangolódni a terveinkre. Ötleteket és véleményeket cserélünk. Egybeesés, hogy a Canga étteremhez közel költöztünk Dél-Brazíliába. Közelebbi kapcsolatba kerültünk a természettel, és azt gondolom, hogy ez nagyon befolyásolt minket a döntésünkben. Még nem tudjuk, hogy ez hosszú távon így lesz-e, de most élvezzük ezt az állapotot.

– Az előzőekben említettek szerint most arra fókuszálok, hogy forgatókönyvíró legyek. A forgatókönyv alapvetően a történet struktúráját adja, és bizonyos szempontból mindannak az összegzése, amit eddig már csináltam (színészi játék, vágási munkálatok, produceri munkavégzés). Nyilvánvaló, hogy az esztétika és más jellegű elemek is fontosak, de azt hiszem, hogy maga a történet a legfontosabb. Nem véletlen egybeesés, hogy a független fesztivál nyertes videóinak mindig is nagyon jó történetei voltak.

– Az az álmom, hogy egy nap írhassak egy játékfilm-forgatókönyvet, melyet Magyarországon forgatnak majd le. Mindig is csodáltam a klasszikus magyar filmeket. Nagyon jónak találom a kulturális filmek fesztiváljának a kezdeményezését, hogy előmozdítsa ezeknek az ötleteknek, a művészetnek és kultúrának a találkozását. Remélem, a következő alkalommal is részt tudok majd venni rajta, és ki tudja, talán a jövőben még egy újabb díjat is megnyerhetek.

Borítókép: Henryco Yonamine Costa a Canga étteremhez közel költözött (Kulturális filmek fesztiválja)