A Vegyél el című Kat Coiro-film abból indul ki, hogy világunkban minden szellemi érték relatívvá lett. Egy esküvő esetében is fontosabb az embereknek a látvány, a show, mint az, amiért valójában házasodnak. A film elején meg is kapjuk rögtön a felszínes álomvilágot, a látványos, táncos és énekes show-t, hiszen Jennifer Lopez gigasztár popénekesnőt játszik, aki éppen eljegyzésére készül, amelyet húszmillió néző élőben követhet a televíziók és mindenféle kütyü képernyőjén. A film elején őrülten felszínes világunk teljes ürességével szembesülhetünk, amikor mindenki láthatja (mert felkerült a netre), ahogy a leendő férj éppen csókolózásba kezd az asszisztensével. És innentől kezd izgalmassá válni a helyzet és – valljuk be – a film is. Azt látjuk ugyanis, hogy korunk eljutott oda, hogy szinte mindenki lecserélhető lett. Hogy az emberek nagyobbik részét egyáltalán nem érdekli, ha apró darabokra töri a másik szívét, mert ma már kevesen képesek arra, hogy igazán szeretni tudják a másikat. Kőkemény társadalomkritika ez a szórakoztató csomagolópapírba burkolt film. Mindjárt az alkotás elején szembe kell nézni azzal is, hogy a modern ember, legyen az nő vagy férfi, elköteleződés nélkül házasodik. Temérdek dolgot persze elvár a párjától, de ő semmiről nem akar lemondani. Korunk önzőségre nevelő marketinggépezete is azt sulykolja leginkább a fiatalok fejébe, hogy semmiről soha nem kell lemondaniuk. A mának kell élniük.
A házasság viszont komoly dolog. Érdekes, hogy ez a film erről szól.
Aki komolytalanul áll a házasság intézményéhez, az nagyon hamar szembesül azzal, hogy semmit nem ér a sok készülődés, ha nincsen mögötte valódi elköteleződés a másik mellett.
Semmit nem ér a sokmilliós gyémántgyűrű, ha nem veszi valaki komolyan azt, hogy most már soha nem csalhatja meg a párját. Mert annál nagyobb bántás a földön nincsen, mint egy házasság során mással ágyba bújni. Mást szeretni, mást csókolni. Érdekes, hogy erre egy hollywoodi film hívja fel a figyelmet, miközben az elmúlt harminc évben megszámolhatatlan mennyiségű film készült arról ugyanitt, hogy nem ér semmit a házasság. Hogy mindenki felejtse el az elköteleződést. Temérdek film készült arról, hogyha megtetszik valaki (lásd még: beleszeret az ember valakibe), akkor nyugodtan fel lehet rúgni mindent, el lehet válni, ott lehet hagyni csapot-papot, és főleg gyerekeket, mert a pillanatnyi (és persze gyorsan múlandó) érzésnek mindennél fontosabbnak kell lennie.
A Vegyél el című filmet azért is szeretni fogja a közönség, mert Jennifer Lopez mellett a másik főszereplő, akit Owen Wilson alakít, olyan, mint bármelyik normális férfi a nézőtéren.
Utálja a közösségi médiát, mert szétmossa a gyerekek agyát, és azért is utálja, mert butaságokkal rabolja el az ember idejét. Igényes zenét szeret, jobbat, mint amilyet Jennifer Lopez énekel a filmben, foglalkozására nézve tanár, egy nőben pedig nem elsősorban a testiséget keresi, hanem kíváncsi a lelkére is, a gondolataira, a személyiségére is. Persze elvált, mert az ilyen normális pasik már nem kellenek a modern nőknek. Másrészt, és ezért jó film a Vegyél el, ha úgy hozza az élet, hogy egy ilyen normális férfival hónapokra összezárva találja magát egy modern nő, akkor teljesen biztos, hogy beleszeret. És az is biztos, hogy ez valódi érzelem lesz, és a valódi, egymás lelkével is törődő párkapcsolat egy életen át tart. Egyetlen dolog kell hozzá. A filmben döntésnek hívják, mi hívjuk elköteleződésnek. Egy esküvő ugyanis arról szól elsősorban, hogy miután megismerte az ember a másikat, dönt. Elköteleződik. És nem változtatja meg a döntését soha. Ez a film is arról szól, hogy nem olyan bonyolult dolog ez.
Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: UIP Duna Film)
