Szilvay Gergely, a Mandiner újságírója, az est moderátora mindenekelőtt a fogalom tisztázásának szükségességét vetette fel, amely nem csupán ellentéteket, de sok esetben hasonló gondolatokat is szült a vitapartnerek között.
Békés Márton, a Kulturális hadviselés – A kulturális hatalom elmélete és gyakorlata című kötet szerzője úgy vélte, a jobboldal a kultúráért folytatott harcban eredményesebb, mint a progresszívek. Mint mondta, a rendszerváltoztatás utáni húsz évben képződött liberális, posztkommunista komplexum mára, tizenkét év jobboldali vezetés után kezdi elveszteni a kulturális hegemóniáját.
„Az olyan hárombetűs kulturális apparátusok körül folyt harc Magyarországon, mint a CEU, az SZFE, az NGO-k, és az MTA. Ezek a harcok szerintem lezárultak, az intézmények kezdenek kimenni a progresszívek lába alól, hiába van médiainfrastruktúrájuk és Soros-támogatásuk” – fejtette ki a történész, miközben a jobboldali kultúrharc eszközeiként olyan orgánumokat említ, mint a Scruton, a Kommentár és a Pesti Srácok.
A Kommentárban rendszeresen megjelennek Kiss Viktor írásai is, a legújabb számban a konzervatív korszak illúziójáról értekezik, melyben kritikus hangon szól a jobboldali kulturális építkezéssel kapcsolatban. Úgy véli, a kultúrharcot a hagyomány és a folyamatosan megújuló elemek közti ellentét hívja életre.
„A rendszerváltás utáni kultúrharc kiváltó oka az a kérdés, hogy mi legyen a posztkommunista kultúra sorsa” – állítja. Mint mondta, mára furcsa helyzet állt elő: a konzervatívok és a posztmarxisták egy térfélre kerültek ebben a kérdésben, mert mindketten próbálnak kitalálni valamit a fogyasztói kultúra és az NGO-k, a progresszív liberálisok által szorgalmazott abszolutista kultúra ellen. Békés Márton ehhez a gondolathoz csatlakozik a megállapítással, miszerint kettőjük álláspontja a globális, neoliberális, kapitalista kultúra elleni harcban ér össze.
– Nekünk azonban nincs olyan illúziónk, hogy van mihez visszanyúlnunk; tudjuk, hogy egy teljesen új kultúrát kell létrehoznunk
