A Szárnyak zenéje egy nagyon tömör kötetbe gyűjtve mindaz, ami Szabó Ildikó. Ahogy Kiss Anna fogalmaz a kötet előszavában, vallomás „anyanyelvről, hitről, világról, emberről, népről, hagyományról is. Néha versben. Jól.” Például saját magáról így:
Vagyok enyhe szellő, / és vagyok a Nap, / Isten szemekékje, / fején bohóc-kalap.
A könyvet képválogatások tagolják, Szabó Ildikó színházi fotói, rajzai és levélkollázsai. Apropó! Bohóc: Csepűrágók című előadóestjéhez plakáttervként születtek első bohócrajzai (a bohócrajzokat aztán többször ki is állította, akik rendszeresen jártak a Művészetek Völgyébe, talán volt is szerencséjük megcsodálni egy vigántpetendi cirkuszi sátorban).
A Szárnyak zenéjét el lehet olvasni, mint bármely szokványos könyvet, az elejétől a végéig, elolvasni a szövegeket, ahogy sorjáznak egymás után, és végignézni a képeket, ahogy következnek. Lehet így is tenni, mert világos és szép koncepció mentén van felépítve, ügyesen vezeti az olvasót a megismerés útján (segíti ezt a csatolt CD-melléklet is Szabó Ildikó Szárnyak zenéje című előadóestjéről). Lehet összevissza is olvasni, mert bárhol ütjük fel, olyan, mint Márai Füveskönyve: személyes és mégis általános, mindenki számára elgondolkodtató. Az is, amit saját maga ír, az is, amit másoktól (45 füzetbe gyűjtött össze idézeteket Avilai Szent Teréztől Pilinszky Jánosig, Tao te Kingtől Bartók Béláig, Széchenyi Istvántól Latinovits Zoltánig – és itt szándékosan csapongtam a névpárok összeállításánál) idéz. Egy dolgot nem lehet megtenni ezzel a könyvvel. Nem lehet csak egyszer elolvasni és feltenni a polcra. Nagyon sokáig kéznél kell még lennie, mondjuk az éjjeliszekrényen, vagy mint nálam, betéve a legfelső fiókba a Füveskönyv és a Biblia mellé. Állandó olvasmánynak:
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!