Kolozsvár második legrégebbi polgári háza a Főtér közelében, a Magyar utcában (mai nevén 21 Decembrie 1989 sugárút) díszeleg.
Az emeletes épület restaurálása három évig tartott, a munkálatok mintegy 1,3 millió eurós költségének közel nyolcvan százalékát a magyar, csaknem 15 százalékát pedig a román kormány fedezte.
A házat 2018 júliusának első napjaiban avatták fel annak a jubileumi évnek a kiemelkedő eseményeként, amelyet a vallásszabadságot a világon elsőként törvényben rögzítő 1568-as tordai országgyűlési határozatnak szenteltek. A számos látványos, XV. századi építészeti részletben gazdag polgárház helyreállítása 2009 és 2019 között zajlott, eredménye mindenekelőtt Furu Árpád és Furu Xénia szakértelmét dicséri, és már ugyanazon év őszén megkapta a restaurálás kategória díját a Romániai Építészkamara által szervezett országos építészeti biennálén.
Az Europa Nostra díjjal egyszerre jutalmazták a helyreállításban részt vevő tervezők, kutatók, restaurátorok, kivitelezők, valamint a tulajdonos, a Magyar Unitárius Egyház közös erőfeszítéseit és vízióját.
Laudációjában a zsűri külön kiemelte azt is, hogy az épület Kolozsvár egyik fontos és közkedvelt kulturális központja lett, egy súlyosan megrongálódott lakóházból egy összetett helyreállítási folyamat által vált dinamikus, a közösség által széles körben használt középületté. A projekt alkotói a helyreállítás során figyelmet fordítottak az épület gazdag történetének és az egykor használt anyagok bemutatására, különös figyelemmel a helyi manufaktúrákból származó kályhacsempeleletekre – olvasható a laudációban.
A közösségi tér szerepének folyamatos betöltését Kovács István unitárius püspök is kiemelten fontosnak tartja.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó egyházi elöljáró szerint az sem elhanyagolandó, hogy a kulturális funkciók – a házban három állandó kiállítás is működik: a helyreállítás során feltárt jelentős régészeti leletek tárlata, a Magyar Unitárius Egyház művészeti értékeiből, kegytárgyaiból, kézirataiból, könyveiből és festménygyűjteményéből kialakított kiállítások – mellett a konferencia- és kutatóközpont, illetve a tárlatok kiegészítéseként létrehozott gazdasági terek, étterem és szálláshelyek képesek biztosítani az intézmény fenntartását.