– Kezdjük azzal a jó hírrel, hogy az idén harmincesztendős Rockinform különböző sikerek, hullámvölgyek, majd néhány év szilencium után feltámadt poraiból, ha nem is a megszokott formában, de ma is működik.
– Igen, 2021 februárjában újraindultunk az interneten: honlapunkon és a legnagyobb közösségi médiában is elérhetőek vagyunk. A nyomtatott verziónak a mai viszonyok között már nincs realitása. Jelenlegi kiadónk, Székely Szabolcs hathatós szponzorálásának köszönhetően üzemelhetünk, illetve idén már az NKA Hangfoglaló programja is támogatott bennünket; érkeznek fizetett hirdetések, szóval kezdünk megkapaszkodni a piacon.
– Merész vállalkozásnak tűnt 1992-ben egy rockzenei szaklapot elindítani, hiszen az emberekben még élt a nyolcvanas évek közepének emléke, amikor a műfaj a trendváltozások következtében partvonalon kívülre került. Mégis miben bízott?
– Egyrészt zenéltem, másrészt rengeteg zenét hallgattam, de érdekelt az újságírás is. Egy kétéves szakmai kurzuson szereztem ilyen irányú képesítést, ahol országos hírű, neves szakemberek tartottak előadásokat. Zenei „szakíróból” meglehetős hiány mutatkozott, 1989-től, felkérésre, több újságnak dolgoztam. Ebből kiindulva úgy éreztem, van létjogosultsága ennek a fajta újságírásnak. Koncepciónk szerint egy átfogó, sokrétű orgánummal szerettünk volna kijönni a piacra. Célul tűztük ki, hogy a korszak fiataljainak, akár a gyökerekig visszanyúlva bemutassuk a zenei értékeket, természetesen az aktuális témákkal karöltve. A bluestól a dzsesszt is érintve az undergroundon keresztül egészen a metálig terjedt a skála – természetesen nem feledve a klasszikus rock prioritását. Ekkorra már az általam alapított Rockinformnál főszerkesztő és egyben lapkiadó is lettem, tehát kezdtem megismerni a szakma újabb oldalait.
– Minek köszönhető, hogy a magazin művészileg és üzletileg egyaránt sikeres vállalkozás lett?
– Bekerültünk a zenei-kulturális vérkeringésbe, értékadó, értékteremtő orgánummá váltunk. A zenei piacon elismertek lettünk, akkreditációval akár külföldi koncertekre (Hollandia, USA, Ausztria, Németország) is bejuthattak munkatársaink. A lap presztízsére jellemző, hogy nemzetközi szinten is jegyeztek bennünket. Több világsztárral készíthettünk interjút, mindezen túl a tavalyi év büszkesége, hogy a Whitesnake huszonöt éves, díszdobozos kiadványában, a könyv mellékletben egy oldalt kapott egy 1998-as Rockinform-címlap, amelyen David Coverdale szerepel. Tudtommal ez egyedülálló eredmény.
– Miben látja az okát, hogy a lap további működtetése veszélybe került akkoriban?
– Elsősorban a lemezpiac összeomlásában, kisebb részben pedig a nyomtatott sajtó visszaszorulása miatt. Ennek jeleit 2004-ben kezdtük észlelni, 2005-ben pedig már nagyon kellett kapaszkodnunk. A bevételek egy része a lapeladásból, más része a hirdetőktől származott. A felsoroltak közül legérzékenyebben a lemezkiadók hirdetéseinek csökkenése, elmaradozása érintett bennünket, miután az ő forgalmuk is drasztikusan visszaesett. Ha visszaemlékszünk, 2005 táján szaporodtak el igazán – még nem is a letöltések – az illegális CD-másolások, esetenként hamisítások. A lap megszűnését elkerülendő befektetőt kerestem, előbb a Metal Hammer, majd az RNR Média adta ki a Rockinformot. Ezzel a két-két esztendővel sikerült a túlélés úgy, hogy a lap összesen tizennyolc évig volt jelen a piacon.
– Ma, a kíméletlen piacgazdasági körülmények között, az információdömping világában mennyire lehet létjogosultsága, egy rockzenei szaklapnak?
– Egyelőre a főállásom mellett szerkesztem a Rockinformot, naponta több anyag is kikerül a webre, még több a legnagyobb közösségi médiában fellelhető oldalunkra. A stábot tovább építgetjük, remélem, eljön az idő, amikor hasonlóan ütőképes csapat áll össze, mint a legjobb időszakunkban! A mai világban frissnek, aktuálisnak kell lenni, de a rocktörténelem korszakai, zenekarai, lemezei megkerülhetetlenek. A friss hírek mellett erre is hangsúlyt fektetünk, szerintem ez az egyik erősségünk. Az utolsó mohikánok egyike vagyunk, akik még átadhatnak a mai fiataloknak értékes információkat, a cikkeinken keresztül pedig az értékek felé fókuszálhatjuk a figyelmet.
Borítókép: Hímer Bertalan „Paya” (Fotó: Rockinform-archívum)
