Elhunyt Iréne Papas

96 éves korában szerdán elhunyt Iréne Papas görög színésznő, a Navarone ágyúi és a Zorba, a görög című filmek sztárja – közölte a görög kulturális minisztérium.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 09. 14. 21:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Iréne Papas a görög szépséget testesítette meg a képernyőn és a színpadon – írta méltatásában Lina Mendoni hellén kulturális miniszter. 
Az idős színésznő egészsége az utóbbi időben törékeny volt, de a közleményből nem derül ki, hogy közvetlenül mi okozta a halálát.
A színésznő Athénban végezte tanulmányait, majd 1948-ban lépett színpadra. Az ötvenes évektől szerepelt filmekben, de 

sztárrá az 1964-es Zorba, a görög című filmmel vált, amelynek címszerepét Anthony Quinn játszotta.

Iréne Papas hat évtizedes pályafutása alatt mintegy nyolcvan produkcióban szerepelt, köztük a Navarone ágyúi, Az üzenet, az Elektra és az Antigoné című alkotásokban. Olyan neves partnerei voltak a filmvásznon, mint Richard Burton, Kirk Douglas, James Cagney és Jon Voigt. Olaszországban is rendkívül népszerű volt, filmeket és tévésorozatokat is forgatott ott. 

Az 1968-ban bemutatott, a magyar tévében is nagy sikerrel vetített Odüsszeia című sorozatban ő játszotta Pénelopét.

Marlon Brando halála után árulta el Iréne Papas – a Corriere della Sera olasz lapnak adott interjújában –, hogy ő volt élete nagy szerelme. Olaszországban találkozott vele 24 éves korában. „Szerettük egymást, és ebben a mozinak nem volt szerepe. Nem játszottunk együtt soha egyetlen filmben sem. Ő volt életem nagy szenvedélye, a legjobban őt szerettem és becsültem” – mondta el 2004-ben. 

Énekesnőként szintén sikeres volt. Több alkalommal dolgozott együtt az Oscar-díjas görög zeneszerzővel, Vangelisszel is.

Alakításait számos díjjal ismerték el, 1961-ben elnyerte a legjobb színésznő trófeáját a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, 2009-ben pedig Arany Oroszlán-életműdíjat kapott a Velencei Filmfesztiválon.

Borítókép: Iréne Papas (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Claudio Onorati)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.