Talán nem megy minden veszendőbe

A hagyományos értékrend alapján működő, régi világnak állít követendő szép emléket Carla Simón Alcarrás című filmje, amelyben együtt él és együtt gazdálkodik egy barackültetvényen egy valódi, többgenerációs nagycsalád. Mivel a tulajdonukban lévő gyümölcsös nincsen lepapírozva, az adott szó pedig – legalábbis az alkotók szerint – már nem ér semmit, a film végére elveszítenek mindent.

A film üzenete egyértelmű tehát, de nem lehet elégszer hangsúlyozni. Arról van ugyanis szó, hogy a modern, naperőműveket telepíteni akaró tulajdonos kivágja a film végén a barackfákat. A család csak áll, összetörve nézi, milyen gyorsan tönkre lehet tenni mindazt, amit mások évtizedek alatt hoztak létre. A nézőknek is elakad a szava. 

Szinte feldolgozhatatlan, amit látunk, mert mire a pusztítás képei következnek, addigra úgy érezhetjük magunkat, mintha mi is családtagok lennénk. 

Az alkotók izgalmas, a dogma stílusirányzatra jellemző, a szereplőket követő kézikamerázás révén is igyekeztek felkelteni a nézők érdeklődését a család iránt –, de a sok amatőr szereplő természetes és ösztönös játéka is önmagáért beszél. Korunk kegyetlen kritikáját látjuk tehát, talán még nem késő, hogy változtassunk mindezen.

Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: Vertigo Media)