Avatar 2.: Mélység nélküli merülés

Jacques-Yves Cousteau kapitány is örömét lelné benne, annyira izgalmas víz alatti világot teremtett James Cameron – aki maga is bátor búvár hírében áll –, amikor az Avatar második részében jószerivel a víz alatt folytatja a történetét. Ám míg a második rész jól hozza, sőt még túl is szárnyalja az elsőt látványosságban, addig ez a történetről nem mondható el.

Avatar Fotó: Courtesy of WETA

Ha arra gondolunk, hogy a 3D-s filmvetítés térhódítása az első Avatarral indult, akkor is csalódásunknak kell hangot adnunk. Mert egyrészt a 3D-s filmek nem léptek túl a vásári mutatványon, az alkotók nem nagyon tudnak néhány beúszó látványelemen kívül valódi tartalmat hozzátenni egy történet elmeséléséhez a 3D-vel. Másrészt pedig az történt, hogy a nézőket az elmúlt évtizedben nem igazán érdekelte a 3D-s tartalom. A valódi igényes filmgyártás ugyanis nem arról szól, hogy vásári mutatványosként ámulatba ejtik a közönséget, hanem arról, hogy tényleges katarzist élhessen meg az, aki időt és pénzt szán arra, hogy kulturálódjon. Mert egy átlagos néző nemcsak azt szeretné, hogy felhőtlenül szórakozzon, hanem azt is – hiába halljuk kórusban az ellenkezőjét –, hogy újra és újra megéljük a csodát a moziban is. Ahhoz viszont legalább egy kicsivel több mélységre lenne szükség. Főleg, ha állandóan azt halljuk, hogy merülni kell.

Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: Forum Hungary)