Végképp megváltozott a szépség fogalma

A mai világban jól érzékelhető körülmények képezték annak a kutatási projektnek az alapjait, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) A szekularizáció mint történelmi paradigma címmel közösen indított el 2020-ban. A két intézmény e kezdeményezés részeként tartott közös konferenciát A szekularizáció mint történelmi paradigma: a „szép” megváltozása elnevezéssel, amelyről az egyetem honlapján részletesen riport olvasható.

A szekularizáció mint történelmi paradigma címmel zajlott konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Fotó: NKE

Mint a beszámolóból kiderül, Török Bernát, az NKE Eötvös József Kutatóközpontjának igazgatója köszöntőjében felvázolta, hogy a kutatási projekt életre hívásának három fő szempontja a téma jelentősége és aktualitása; a kutatási projekt átfogó jellege; valamint a két egyetem hasonló gondolkodásmódja volt, hiszen a szekularizáció a nyugati civilizáció egyik vagy akár legmeghatározóbb történeti folyamatának mondható, ami az elmúlt években meglehetősen aktuálissá vált. A kutatási projekt arra vállalakozott, hogy a meghatározó tudományterületek összességéből merítve próbáljon meg tisztább képet adni arról, hogy ez a paradigma mit jelent számunkra kihívásaival és eredményeivel együtt a huszonegyedik században.

A szekularizáció mint történelmi paradigma: a „szép” megváltozása című konferencia Fotó: NKE

Kucsera Tamás Gergely, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és a Szent István Egyetem egyetemi tanár kifejtette,

kevéssé vitatható az, hogy a vallás(os érzés) volt a művészet legelső motívuma az ember kultuszalkotó, rítusgyakorló tevékenysége által, és az is kevéssé lehet vita tárgya, hogy a vallásos hit talán a legmélyebb motívuma, mozgatórugója az embernek, illetve művészetének. A jelennel kapcsolatban azonban elmondható, hogy egységes stílus híján a versengő alkotások – sok esetben – az összevethetetlenség viszonytalan viszonyában vannak.

Görföl Tibor, a Pécsi Tudományegyetem habilitált egyetemi docense az előadásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy a szekularizálódhat-e a szépség? Miként fogalmazott: hogyha a szépség szekularizálódásának lehetőségéről beszélünk, akkor azt feltételezzük, hogy a szépségnek lényegi köze van a valláshoz, de ha megvizsgáljuk a szekularizációval kapcsolatos legfőbb narratívákat, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a szépségnek nem szentelnek figyelmet.

Sepsi Enikő, a KRE egyetemi tanára A színészi „jelenlét” típusai és transzcendens vonatkozásai című előadásában Patrice Pavis színháztudományi professzor szavait idézve úgy fogalmazott: 

a színházban a jelenlét kérdése mindig fokozottabban merült fel, hiszen a színház a valóság és a képzelet helycseréjének helye. A konkrét világ, amelyet a színen látunk, és a képzeletbeli világ, amelyet a színen megjelenőben felismerünk, benne megismerünk, az akció itt és mostjában kapcsolódik össze

– fejtett ki.

Szilágyi B. András művészettörténész, a Metropolitan Egyetem és a MOME oktatója A dizájn mint az új vallás? című előadásban arról beszélt, hogy minden vallás valamiféleképpen a világ rendjéről szól, sőt, a rendezett világ képét vetíti elő. Az ősi, keleti vallások lényege az univerzum, a világtörvény, és az ehhez való visszatérés, az ezzel való „együttérzés”. Ez az elem a nyugati, monoteista vallásokban is megvan, az édenkert távoli képében, de azt elhagyva fokozatosan lép elő a (prófétai) kinyilatkoztatás jelentősége.

Szonda István, a gyomaendrődi Szent Antal Népház és Művelődési Ház igazgatója elmondta, hogy a magyar népművészetben a szépség a közösség által elfogadott esztétikai és etikai normák szerint megalkotott formai és tartalmi egység. 

A magyar paraszti kultúrában a szépség mindig kapcsolódik a szakralitáshoz; a népi díszítőművészetet a szokáscselekvések hozták létre.

Povedák Kinga, az MTA–Szegedi Tudományegyetem vallási kultúrakutató csoportjának tudományos munkatársa a Lehet-e szent, ami rossz? Polémiák a magyarországi keresztény könnyűzene kapcsán című értekezésének középpontjában a keresztény könnyűzene értékelése folytán kialakuló viták álltak. Kiemelte, hogy ezek a viták nem magyar sajátosságnak számítanak, szinte mindenhol megjelentek, felekezetenként eltérő mélységgel és jelleggel. Hasonlóképpen a sokféle modernitáshoz, a keresztény könnyűzene értékelése is kultúrák, politikai rendszerek alapján lehet eltérő. Más volt a vasfüggöny mögött és más a plurális demokráciákban, mindamellett más volt a 70-es 80-as évek Magyarországán és más ma.

A szekularizációhoz hozzátartoznak az új vallási jelenségek témái, jelentette ki Fejes János, a PPKE megbízott oktatója, tudományszervezési csoportvezető, aki 

az Őrült, okkultista, sátánista – Égetett és organikus mázak a metalzenén című előadásában a kereszténységen kívüli világra fókuszált, és egyebek mellett betekintést nyújtott a 70-es és 80-as évek metalzenéinek történetébe, bemutatva az azokat körülvevő ismertetőjegyeket.

Macher Szilárd, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektorhelyettese elmondta, hogy a tánc és a zene a legősibb rítusok alkotóelemeiként a természeti vallások részét képezték: táncoltak a vadászat sikeréért, később az esőért vagy a bő termésért (mágia). A sámánok tánccal kerültek közel isteneikhez, az extázisban a testüket a végletekig használva léptek át a testetlenségbe, a szellemi közegbe. A rektorhelyettes kitért arra is, hogy a Bibliában is szó esik a táncról: hol megengedően, hol a bűnt jelképezve jelenik meg az Ószövetségben is, majd az Újszövetségben.

Botos Máté, a PPKE tanszékvezető egyetemi docense zárszavában hangsúlyozta, hogy A szekularizáció mint történelmi paradigma című kutatási program egyik célja egy konferenciakötet összeállítása, „amely mindegyik diszciplína területét érintve méltó emléket állít e vállalkozásnak”.

Sallai Zsófia beszámolója az egyetem honlapján olvasható.

Borítókép: Hallgatók A szekularizáció mint történelmi paradigma: a „szép” megváltozása című konferencián (Fotó: NKE)