A tömeg pedig csak nőtt a Papa Roach alatt, nem ok nélkül: ha van a zenei életben megbízható koncertzenekar, akkor az a kaliforniai együttes. Fogalmam sincs, hogy a több mint tíz éve tiszta Jacoby Shaddix honnan merít erőt, de a teljesítményéből kiindulva valószínűleg jó sok energiaitalt legurít a fellépései előtt. Tegnap is
olyan lelkesen szabadult el a színpadon, mint kisgyerek az édességboltban, egyértelműen a színtér egyik legjobb frontembere, aki tökéletesen tisztában van a nézők erogén zónájával, és valószínűleg az is a hatása alá kerül, aki soha egyetlen számát nem hallotta.
Egyslágeres előadó, mondta egy ismerősöm a koncert előtt, de aligha tévedhetett volna nagyobbat: tény, hogy egyik daluk sem robbant akkorát, mint a 2000-ben kiadott Last Resort, de azóta minden lemezre jutott jó néhány emlékezetes szám, és az olyan relatív friss slágereket, mint a Help vagy a Born for Greatness ugyanolyan lelkesen énekelte a közönség, mint a régi klasszikusokat. Egy interjúban egyébként megkérdezték Jacoby Shaddixet arról, mit szól ahhoz, hogy sokan egy számmal azonosítják őket, de ő úgy véli, hatalmas dolog, ha egy bandának legalább egy dalát mindenki ismeri, és ebben igaza van.
Azt ellenben nem teljesen értem, hogy egy ilyen nagy életmű mellett mi szükségük van arra, hogy feldolgozásokat játszanak, mindenesetre mióta meghalt Keith Flint a The Prodigyből, minden koncerten előkerül a Firestarter, de terítékre került a Lullaby is a The Cure-tól, valamint Dr. Dre-től a Still D.R.E. Ha az volt a céljuk, hogy bevonják a közönség azon részét is, akik csak a Hollywood Undead miatt érkeztek, és csak szellősen ismerik a számaikat – és a pólók alapján sokak számára ők csak „utózenekar” voltak –, akkor megérte: igazi fesztiválhangulat alakult ki a masszív másfél órás koncertjük alatt.
Borítókép: Papa Roach-koncert Veszprémben (Fotó: Gyárkert/Pesthy Márton)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!