Nem lehet egyszerű David Cronenberg fiaként felnőni: a 80 éves papa olyan kultikus sci-fi horrorokat és pazar irodalmi adaptációkat rendezett, mint a Videodrome, A légy, a Meztelen ebéd és a Karambol. Harmadik nagyjátékfilmjét bemutató fia kihívásnak tekinti a nyomást, hogy rendezőként mindig az apjához fogják mérni, és a legjobb Cronenberg-epigon próbál lenni. Mint új filmje is példázza, teljes sikerrel, és ennyi elég is egy jó filmhez.
Harmadik filmjéhez minden eddiginél jobb partnereket talált: két feltörekvő kultfilmes sztárszínészt. Alexander Skarsgård is tud mesélni arról, milyen híres apa mellett felnőni (Stellan Skarsgård fia), de saját jogán is roppant izgalmas színész, aki a legjobb fiatal rendezőkre hívja fel a figyelmet merész vállalásaival, amilyen legutóbb Az Északi című vikinges vízió volt Robert Eggers rendezésében. Mia Goth színésznő ugyancsak a legizgalmasabb különutas tehetségekkel dolgozik, például Ti Westtel az X című horror alkalmával.
Az Infinity Poolról annyit lehetett tudni, hogy sci-fi és horror, ekként egyébként tökéletesen illett a kolozsvári TIFF programjába, ami – talán a katalán Sitges fesztiváljának ihletésére – külön szekciót szentel a merész, extrém és szokatlan, de főleg kultgyanús műfajfilmeknek Drakula és Lugosi Béla szülőföldjén. Sci-fi horrorhoz képest viszont elég szokatlanul kezdődik a film: egy gyönyörű, de azért tökéletesen evilági tengerparti luxusüdülőben. Skarsgård karaktere sikertelen író, aki ihletet keres: hát megtalálja a gyönyörű Goth-figura személyében, aki rajongója a nagyot bukott debütáló regényének.
Közben szép lassan kiderül, hogy egy sosemvolt, fiktív országban járunk, ahol élnek és virulnak a legbarbárabb hagyományok az üdülő falain kívül. A vendégeknek tilos kimenni, de Goth karakterének csábítására hősünk mégis így tesz. Odakint aztán persze hitchcocki thrillerbe keveredik, aminek a végén letartóztatják. Közlik vele, hogy vétkét a helyi törvények gyors nyilvános kivégzéssel büntetik. De persze azért egy gazdag nyugati turista ne aggódjon: egy nagyobb összegért cserébe gyártanak neki gyorsan egy klónt, és azt végzik ki helyette.
Mondvacsinált történetnek tűnik, de hogy mégis működik, annak több oka van. Nyilvánvaló a film következetes álomszerűsége, amit experimentális stílus, sőt néhány komplett (és gyönyörű színekben pompázó) pszichedelikus szekvencia hangsúlyoz ki (ilyen rémálomszerű volt nemrég az Amitől félünk című horror). Nem annyira nyilvánvaló, mint inkább saját értelmezésünk szerint pedig ez a film egy szatirikus horror, tehát ezért sem kell a történetét teljesen komolyan venni.
Hősünknek végig kell néznie klónja kivégzését, ami furcsamód tetszik neki. Megkapta az inspirációját a helyiek brutális kultúrájának képében, így aztán nem akar távozni, helyette összebarátkozik a titokztatos femme fatale baráti körével. Akik, mint kiderül, átestek már ugyanazon, amin ő: megnézték a klónjuk halálát. Ők is rákaptak a virtuális erőszak látványára, sőt tovább is léptek: eleve azért jönnek, hogy a helyieket terrorizálják, aztán pedig kifizessék és végignézzék a klónjuk halálát. Hősünk számára gyorsan kiderül, hogy a civilizációs máz alatt a gazdag nyugati turista is vadállat.
Igazából olyasmit csinál egy horror nézője is, mint ezek a szadista nyaralók: virtuális veszélyt és erőszakot élvez, pedig a valóságban minden ilyesmitől menekülünk. De persze nem mintha Brandon Cronenbergnek bármi baja lenne a horror műfaj filmes hullámvasútjával, egyszerűen tudja, hogy akkor jó egy horror, ha saját magunkkal szembesít.
Borítókép: Alexander Skarsgård a filmben (Fotó: IMDb.com)
