Klezmertangó marimbán

Alex Jacobowitz és Szives Márton ütőhangszeres művészek duója magyar és zsidó zenei különlegességeket mutat be a Rumbach utcai zsinagógában szeptember 11-én, a 25. Zsidó kulturális fesztiválon.

Szives Márton Gábor ütőhangszeres művész Fotó: Havran Zoltán

– A szeptemberi koncertre miért pont Alex Jacobowitzra esett a választás?

Sz. M.: – Ha klezmer és marimba, akkor egyből Alex Jacobowitz jut eszembe. Egy görögországi kurzuson találkoztunk személyesen. Elámultam a játékán: könnyed, sugárzik belőle a pozitivizmus. Emberként és zenészként is egyedülálló, a zsidó dallamhagyományokat dolgozza fel saját technikájával marimbán.

Felhívtam, hogy van-e kedve összetenni egy klezmer–magyar koncertet, s abban a pillanatban igent mondott. Elkezdtük az ötletelést: klezmer, magyar, átirat, szólók, hány ember… Úgy érzem, hogy már a legelejétől lelkesedés és szerencse övezi ezt a projektet.

Ráadásul a nagy kamarazenei részekhez – egyelőre még legyen titok, hogy mik lesznek ezek a darabok – ugyancsak kiváló társakat találtam: Mucsi Gergő ütőhangszeres művész és a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának ütős tanszaka rugalmas és profi csapatot alkot mellettem.

– Nem ez lesz az első alkalom, hogy Budapesten jár, eltöltött már egy kis időt régebben a fővárosban. Elmesélné nekünk az élményeit, emlékeit róla?

Alex Jacobowitz: 1991 tavaszán véletlenül jöttem Budapestre, az Orient Express itt is megállt Bukarest és Bécs között. Amit csupán háromórás látogatásnak terveztem, végül négy hónapig tartott. Imádtam a város komplexitását – Budapest volt az első európai város, ahol igazán lehetőségem volt élni, és izgalmas idők voltak ezek: közvetlenül a rendszerváltás után voltunk, mindenhol friss energiát éreztem. Ráadásul nem gátoltak, hanem bátorítottak, hogy zsidó zenét játsszak. Meghívtak a televízióba, az Amerika Hangjába is. Még egy kicsit magyarul is megtanultam – makacsul nehéz nyelv, de szeretem. Azóta is megmaradt a város iránti vonzalmam. 

A nagymamám pedig Budapestről emigrált New Yorkba a XX. század elején, ezért mindig is kötődtem érzelmileg a városhoz. Ebből aztán, úgy látszik, zenei kötődés is lett.

Alex Jacobowitz 1991-ben járt először Budapesten (Fotó: Magánarchívum)

– Egyedülálló az, ahogyan a marimbával járja a világot: nemcsak a klasszikus repertoáron, hanem a zsidó dallamhagyományokon is dolgozik. Hogy foglalná össze a munkáját?

A. J.: Klasszikus ütőhangszeresként végeztem New Yorkban, sőt az 1980-as években a Jeruzsálemi Szimfonikus Zenekarral is játszottam. 

De a zene iránti szenvedélyes szeretetem miatt a szóló marimba különleges hangzása vonzott.

És mivel százhúsz kilogrammot nyom és majdnem három méter hosszú, sok munka végigcipelni a világ minden táján – talán ezért van olyan kevés versenytársam.

Bár olyan klasszikus mestereket vettem fel a Sony Music Entertainmenttel, mint Bach és Mozart, negyvenéves korom óta egyre több klezmerzenét tanultam meg, és később az askenázi zsidók hagyományos zenéjéből is rögzítettem albumokat. Bár maga a marimba nem volt hagyományos klezmerhangszer, unokatestvére, a xilofon viszont igen. 

Klasszikus képzésem megtanított arra, hogyan formáljam ezt a spirituális zenét, és hogyan hozzak létre egy teljes szóló klezmer koncertet marimbán. A réginek és az újnak ez a kombinációja lenyűgöző számomra és a hallgatóimnak is.

– Koncerttermeket tölt meg a zenéjével, de tudomásom szerint közösségi és jótékonysági rendezvényeket is szervez. Van egy általános küldetése a zenével?

A. J.: Az én küldetésem zenészként azonos az emberi lényként végzett küldetésemmel – hogy megpróbáljam az Örökkévaló nevét szentebbé tenni, hogy megpróbáljak helyrehozni néhány elromlott dolgot az Ő világában. Tehát nem csak az a célom, hogy gyönyörű hangokat játsszak vagy CD-ket adjak el – mindig igyekszem megmozgatni az embereket a legmélyebb érzelmeikben a zenémmel, hogy a hallgatóim az égi üzenetet valahogy a zene rezonanciáján keresztül foghassák fel.

– Hogyan ismerkedett meg Szives Mártonnal? Milyen projektet hallunk majd a 25. Zsidó kulturális fesztiválon?

A. J.: Szives Mártonnal néhány évvel ezelőtt találkoztam először Theodor Milkov görög marimbás mesterkurzusán a Parnasszus-hegy közelében. Ott egy filmet is forgattunk a zenémről, így néhányan, köztük Márton barátom is, hajnal előtt felkeltünk a forgatáshoz. A drónfelvételek napkeltekor lélegzetelállítóak voltak. 

Nem felejtettük el azt a transzcendens pillanatot; így meghívást kaptam, hogy játsszak vele a budapesti zsidó fesztiválon, és ennek nagyon örülök.

– Filmek is készültek önről és a munkájáról. Alex Jacobowitz melyik oldalát ismerhetjük meg a filmeken keresztül?

A. J.: Egy film segíthet elmesélni a történetemet, de önmagában nem adja át azt. Csaknem negyven évig léptem fel a világ utcáin – többek között a budapesti Vörösmarty téren is. Ezeket rögzítettük és egészítettük ki. A filmek közül sok megmutatja az utca spontaneitását, dinamikáját, energiáját, de önmagukban többnyire nem olyan lenyűgözőek, mint amilyennek azt megélik éppen akkor. Élőben kell megtapasztalni a koncertünkön.

A fesztivál teljes programja ITT található. 

Borítókép: Szives Márton (Fotó: Havran Zoltán)