Amerika Little G Weevil gitár koncert blues

Óriási tévhit, hogy erre a műfajra nincs kereslet

Közép-Európában még mindig Magyarország számít a legerősebbnek ebben a műfajban. Se Ausztriának, se Szerbiának, se Horvátországnak, se Lengyelországnak nincsenek olyan kiemelkedő bluesmuzsikusaik, mint nekünk – fogalmaz Little G Weevil, akivel új albuma mellett a blues hazai reputációjáról is beszélgettünk.

2023. 08. 30. 5:22

– Egyfajta összegző szándékkal készült az új anyag, előrevetítve, hogy ez az utolsó stúdióalbuma. Miért döntött így?
– Kilenc nagylemez, egy EP és egy single jelent meg a Little G Weevil név alatt, ez legalább nyolcvan saját szerzeményt jelent. Szerintem ez elég. Az If I May… a tizedik album, amellyel szépen keretbe foglalom az eddigi munkásságomat. 2008-ban adtam ki az első lemezt, azóta eltelt tizenöt év, így értelemszerűen már másképp, más játékstílussal adom elő ugyanazokat a dalokat. Ezeket szeretném újra felvenni. Az album egyébként július végén jelent meg, 36 streamingplatformon van jelen világszerte. Érkeznek a rendkívül pozitív nemzetközi lemezkritikák, és elindult a rádiójátszás is, nemcsak Európában, de ausztrál, angol, észak-amerikai blues- és közszolgálati rádiókban is.

*Az új albumot október 28-án – telt ház esetén 29-én is – mutatják be a fővárosi Muzikumban (Fotó: Little G Weevil)*

Az amerikai Roots Music Report lejátszási listáján saját kategóriájában a harmadik, az összesített listán pedig a nyolcadik helyen szerepel az If I May... című album.

Ez a világ első számú független zenei listája. A heti slágerlista a világ minden tájáról beérkező rádióállomások adatait gyűjti össze, melyek roots zenét, többek között bluest is sugároznak.

– Az előző két albumán modernebb megközelítésű bluest játszik, az If I May…-n viszont visszakanyarodik a tradicionális blueshoz.
– Én mindig is az afroamerikai tradicionális blues megközelítést kedveltem, azt tanultam meg, azt sajátítottam el. Ez ugyanolyan népzene, mint a magyar népzene, csak az afroamerikai kultúrából táplálkozik. Ennek a muzsikának is vannak olyan zenei stíluselemei, dallamai, ritmusai, amelyek kötelezőek, ettől lesz tradicionális.

Ahogyan a magyar népzenében is eltérőek egyes tájegységek zenéi, úgy a tradicionális blues is régiónként változik. Más stílusjegyek vannak Texasban, mások Mississippiben és mások Louisianában. Amit pedig mindenképp érdemes hangsúlyozni, hogy ebből a műfajból, az afroamerikai bluesból alakult ki az elektromos zene.

*„A muzsika érzelmi töltése soha nem lesz olyan, ha nem megy el az ember az adott műfaj otthonába” – mondja Little G Weevil, azaz Szűcs Gábor (Fotó: Éberling András)*

– Sokan nem tudják vagy hajlamosak elfelejteni, hogy ez a tradíció mennyi mindent átjárt a Rolling Stonestól a Black Keysig. Miles Davis pedig egyenesen azt mondta, hogy minden blues.
– Sőt, a popzenére is nyugodtan mondhatjuk, hogy bluesalapú, a legjobb példa erre Michael Jackson, aki rengeteg bluesalapot használt, csak másképp, modernebbül hangszerelte meg a dalaiban. Konkrét számokat sorolhatnék (Billie Jean, Black or White), amelyeknek az alapriffje vagy az alapritmusa valamelyik hagyományos blues.

– Ön melyik bluesdialektust „beszéli”?
– Én a déli államok stílusát sajátítottam el, alapvetően southern blues zenésznek tartom magam, amelyben kicsit a chicagói stílus is megmutatkozik. Ez hallatszik az éneken, a gitáron, illetve a hangszerelésen is.

– Bartók mondta, hogy „akkor lehet csak igazán intenzív a parasztzene hatása valakire, ha az illető a parasztzenét ott, a helyszínen, a parasztokkal közösségben átélhette”. Aki nem tapasztalja meg otthoni közegében a bluest, az nem lehet a műfaj hiteles előadója?
– Maradva a népzenei analógiánál, meg lehet tanulni a zenei elemeket a gyűjtésekből, felvételekről, de a muzsika érzelmi töltése soha nem lesz olyan, ha nem megy el az ember az adott műfaj otthonába. Ott tudja igazán megérteni, miről is miért énekelnek, zenélnek. Közép-európai fehér emberként ezt átérezni, megérteni pedig, azt hiszem, hogy egy egész élet kell. Nekem van tizennégy év előnyöm – ennyi ideig éltem Amerikában – a legtöbb európai bluesmuzsikussal szemben, ez alatt a hosszú „tanulmányi út” alatt el tudtam sajátítani a műfajt. De sajnos a kereskedelmi szempontok itt is érvényesültek: a lemezkiadók Amerikában és Európában is, csúnya szóval élve, „kifehérítették” a bluest. Szerintem ez nagy hiba, óriási kárt okoztak a műfajnak. Szerencsére vagyunk még egy páran, akik a tradicionális bluest úgy tisztelik, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, és egyfajta missziónknak tartjuk annak életben tartását.

*Az If I May...című album 36 streamingplatformon van jelen világszerte (Fotó: Éberling András)*

– Közép-Európában nehezebb blueszenésznek lenni, mint Amerikában?
– Nagyjából itt is, ott is ugyanolyan. A közösségi médiában sokszor fényesnek tűnhet az amerikai blueszenészek élete, de ez koránt sincs így, sőt! Egy blueszenész lehet, hogy hétfőn a piacon játszik, kedden egy klubban ötven dollárért, szerdán Washingtonban lép fel egy nagy színházteremben, utána meg elmegy a világ másik felére turnézni. Ezek mind – a sok fent és a sok lent is – beletartoznak egy blueszenész életébe.

– Mennyire értjük mi, magyarok a bluest?
– Nem tartozik szervesen a kultúránkhoz ez a muzsika, nem magyar nyelven szól, ugyanakkor a magyar emberek mindig is nagyon szerették a bluest. Van benne valami, ami miatt könnyen tudunk azonosulni vele. Viszont nehezen jut el a magyar közönséghez, köszönhetően a zeneipart és a médiát irányító emberekben élő tévhitnek, miszerint erre a műfajra nincs kereslet. Ez egyáltalán nem igaz.

Mindig is megvolt és most is megvan az az elég jelentős és fizetőképes réteg, amelyet ez a zene érdekel. Itt van a rhythm and blues vonalat képviselő Charlie, vagy a rock-bluest játszó Hobo és Deák Bill Gyula. És volt egy Cserháti Zsuzsánk is. Bármelyik ágát is nézzük a bluesnak, az alapüzenet mindig ugyanaz, amit ért és érez a közönség.

Ezért is töltött meg stadionokat és töltene meg ma is. A koncertekre ugyanúgy eljönnek a huszonévesek, érdeklődőek, utánakutatnak, hogy mi ez, ahogyan a harminc-harmincötös korosztály, és természetesen az idősebbek is. Ez mindig is így volt, nem véletlen, hogy nem tűnt el a világból ez a zene. Nagyon remélem, hogy egyszer lesz valaki, egy cég, vagy egy szervezet Magyarországon, aki nem fél attól, hogy pénzt invesztáljon ebbe a műfajba. Nem beszélve arról, hogy sokkal értékesebb üzenetet hordoz, mint egy-egy „ugrabugra” celeb előadó. Azt se felejtsük el, hogy Közép-Európában még mindig Magyarország számít a legerősebbnek ebben a műfajban. Se Ausztriának, se Szerbiának, se Horvátországnak, se Lengyelországnak nincsenek olyan kiemelkedő bluesmuzsikusaik, mint nekünk. És itt az én példám, hogy igenis meg lehet csinálni: ki lehet állni magyarként a nemzetközi porondra, és el lehet érni eredményeket.