Madách-projekt: négy kontinens, tizenegy ország művészhallgatói mutatják be Az ember tragédiáját

„Nem akármilyen kulturális életünk van, van mit megmutatni a külföldieknek” – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, Nemzeti Színház vezérigazgatója, aki a 10. színházi olimpián magyarországi és külföldi egyetemi hallgatókkal állítja színpadra Az ember tragédiáját. A Madách-projekt jelentősége, hogy a kétszáz éve született, a világirodalom szempontjából máig a legjelentősebb magyar irodalmi mű szerzőjéről megemlékezzenek az alkotók és a nézők. A projektben résztvevő diákok megismerték Magyarországot, az itt alkotó embereket, a nyelvet, a munkamódszereket, s mindeközben ők is átadták a tudásukat, a tapasztalatukat, saját kultúrájukat és ezáltal pedig egy sokszínű együttműködés bontakozhatott ki.

Lányi Adél
2023. 06. 10. 9:00
Fotó: Arpad Kurucz
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Alapítvány kuratóriumának kancellárja lapunknak elmondta: a három éven át tartó nemzetközi Madách-projektre való felkészülést, majd a létrejöttét munkájuk csúcsának tekintik.

A 11 ország, négy kontinens, s több mint száz hallgató részvételével színpadra állított magyar mű az egyetem számára különleges alkalom arra, hogy kialakítsa, elmélyítse nemzetközi kapcsolatait. 

– A diákok számára fontos, hogy perszonális, illetve az intézmények közötti kapcsolatok egyaránt kialakulhassanak, és láthassák a különböző országok diákjainak munkamódszereit.

Ez a projekt hiánypótló, és talán még Magyarországon hasonlóan nagyszabású eseményre nem került sor. Az ember tragédiáját mondhatjuk, hogy megszámlálhatatlanul sokszor bemutatták már, ez a projekt mégis azért unikális, mert ilyen típusú interpretációjával még nem találkoztunk.

– fogalmazott Szarka Gábor.

 

A több mint kétszáz résztvevő közös munkájának gyümölcseként összeállt produkció bemutatója június 23-án lesz a Hajógyári-szigeten. 

 

Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE
 

Borítókép: Jelenetfotó a Madách-projekt próbáján (Fotó: Kurucz Árpád)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.