A Királyok és csillagok című rendhagyó, élő zenés tárlatvezetésen
a Vármúzeum alsó szintjén található középkori királyi palota történetét és helyreállított tereit mutatják be a muzeológusok,
délután pedig a Gyógyító füvek a királyi palotában című programon a palota tereiben sétálva ismerhetik meg a vár történetét, lakóinak életmódját a látogatók. Itt az is kiderül majd, hogy miért voltak a középkori palota udvarainak nélkülözhetetlen elemei a fűszer- és gyógynövénykertek. A tárlatvezetést követően Mándli Zsolt lantkoncertjét lehet meghallgatni.
A vívás művészete című eseményen a történelmi vívóiskolák korabeli kódexek, ábrázolások és leírások alapján rekonstruált technikáit mutatja be
a gyakorlófegyverekkel és védőfelszerelések alkalmazásával együtt az Ars Ensis Lovagi Kör és Kardvívó Iskola Egyesület a Crosscut HRST Egyesülettel közösen a Gótikus lovagteremben. A nyílt edzésbe a nézők is bekapcsolódhatnak.
Liliom, holló, félhold címmel zenés tárlatvezetés lesz a középkori királyi palota történetében és helyreállított tereiben, a kerámia- és fémrestaurátor-bemutatón pedig a középkori, régészeti kerámiatárgyakon keresztül lehet megismerni majd a restaurálás menetét, eszközeit. Itt lesz többek közt ragasztás, kiegészítés, retusfestés is, de a szakértő beszél majd a műtárgymásolatok készítéséről, lehetőségeiről és módszereiről is.
Borítókép: Buda városa a középkorban (Forrás: Wikipédia)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!