A Misi mókus című musicalben tért vissza a színpadra Vágó Zsuzsi + videó

Egy évvel a nyíregyházi előadás-sorozat után, a RaM-Art Színházban mutatták be Peller Károly rendezésében a Tersánszky Józsi Jenő népszerű művéből készült Misi mókust. A musical a magyar operett napján került színre, az előadás egyik főszerepét pedig Vágó Zsuzsi játssza, akit ikerlányai születése óta most először láthat szerepben a közönség.

2023. 10. 30. 16:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Misi mókus új dalokkal

Nagy sikerrel, dupla előadással debütált a RaM-Art Színházban Peller Károly családi musicalje, a Misi mókus. A darab, amelyet a fővárosban új szereposztásban mutattak be, ezúttal kicsit másképp szólal meg, ugyanis az alkotók Nyitrai László zeneszerző segítségével néhány dalt kibővítettek, egy-egy jelenetet pedig újraalkottak az eredetihez képest. A színpad adottságainak köszönhetően ráadásul a táncos és tömegjelenetek még látványosabbak lettek. 

A darab üzenete azonban változatlan: mindenki egyformán értékes, és nem szabad kiközösíteni senkit pusztán azért, mert valamiben más, mint a többiek.

 

Misi mókus
A Misi mókus című musicalt legközelebb november 2-án, csütörtökön játsszák. Fotó: Szobonyai Patrícia

Musical az egész családnak

Az alkotók a musical színrevitelénél különösen figyeltek arra, hogy minél több korosztályt megszólíthassanak, így nem csupán a gyerekeknek, de a szülőknek és nagyszülőknek is kellemes kikapcsolódást nyújt. Tarlós Ferenc, aki az eredeti változatban Misi apukáját alakította, ezúttal Misiként is bizonyít, Cseh Dávid Péterrel váltott szereposztásban játsszák a különc erdőlakót, aki az őt ért sorozatos bántások miatt elszökik, útja során pedig különböző kalandokba keveredik.

A mókus az örökké termő fát keresi, amelyről Szajkó néni mesélt neki, ám a megpróbáltatások során rájön, hogy nem feltétlenül jobb egy hívogató távoli vidék, mint a megszokott otthoni környezet. 

Szajkó néni szerepében Kékkovács Mara mellett Vágó Zsuzsival is találkozhat a közönség, aki ikerlányai születésekor egy kis időre elköszönt a színpadtól. És bár az utóbbi hónapokban a nézők egy-egy musical gálán már találkozhattak vele, előadásban most láthatták először.

Nagy öröm volt számomra, amikor Karesz fölkért Szajkó néni szerepére. Egy igazán remek, csupaszív csapat vitte színre ezt a mély mondanivalóval bíró előadást 

– mondta a visszatérésről Vágó Zsuzsi, aki nagy izgalommal készült a szerepre. – Abban hiszek, hogy ha a szeretet és a tisztelet a mozgatórugója egy produkciónak, akkor valami különleges plusz töltettel lesz gazdagabb az előadás, mint itt a Misi mókusnál is – tette hozzá.

A szereplőgárda többi tagja sem ismeretlen a színházszerető nézők előtt, hiszen a Bumbát alakító Gábor Márkó, a tanítónőt játszó Siménfalvy Ágota, a több szerepben is feltűnő Horváth Dániel, Vígh Gergő, Pacskó Dorka, Oláh Béla, Becz Bernadett vagy Braga Nikita számos budapesti és vidéki színházban megfordult már.

A Misi mókus a premiert követően idén még négy alkalommal látható a RaM-Art Színházban, november 2-án, illetve december 17-én. 

 

Borítókép: Részlet a Misi mókus című musicalből (Fotó: Szobonyai Patrícia)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.