Kázmér 2024. március 4.
logo
A Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt

Elhunyt Bajomi Nagy György színművész

Magyar Nemzet
Forrás: Facebook
2023.11.29. 08:28 2023.11.29. 08:35
Elhunyt Bajomi Nagy György színművész

Elhunyt a Jászai Mari-díjas Bajomi Nagy György – tudatta az Örkény Színház a Facebook-oldalán.

Megrendülten tudatjuk, hogy Bajomi Nagy György, társulatunk tagja, méltósággal és mindannyiunk számára példaadó lelkierővel viselt hosszú betegség után a mai napon elhunyt. Búcsúztatásáról később adunk hírt

– fogalmaztak közleményükben az 56 éves korában elhunyt művész halála kapcsán.

Bajomi Nagy György Szentesen született. A Nemzeti Színház Stúdiójában töltött két év után végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1992-ben, Huszti Péter osztályában. Pályáját Nyíregyházán kezdte, majd a Pécsi Nemzeti Színházban játszott egy évtizedig, azután szabadúszó korszak következett. Játszott a Nemzeti Színházban, közben a Tűzvonalban című tévésorozat szereplőjeként széles körű ismertségre és népszerűségre tett szert. Ezt követően a Jordán Tamás igazgatta szombathelyi Weöres Sándor Színháznak lett hét évig tagja. Székely Csaba Vitéz Mihály című színdarabjának főszereplőjeként díjat vehetett át a POSZT-on, valamint a nyári Városmajori Színházi Szemlén. A Thália Színház Humorfesztiválján 2015-ben a zsűri különdíját kapta A hülyéje című Feydeau-előadásban nyújtott alakításáért. 2020-tól az Örkény Színházban lelt szakmai otthonra – írta nekrológjában róla a Színház Online.

Borítókép: Bajomi Nagy György (Fotó: Stekovics Gáspár)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.