A Nemzeti Színház ma délelőtt közleményt adott ki, amelyben megerősítették a baleset tényét, illetve közölték, hogy a rövid időn belül kiérkezett mentők a két művészt a helyszínen szakszerű ellátásban részesítették, majd kórházba szállították. A körülményekhez képest jól vannak.
A Bors meg nem erősített információi szerint a szerencsétlen esetet megelőzően Horváth Lajos Ottó tartotta kolléganőjét, Szász Júliát egy kis erkélyen. Az Üvegtigrisbe Sanyit alakító, ismert színész állítólag váratlanul megszédült, emiatt mindketten átestek a korláton, majd több méter magasból a színpad deszkáira zuhantak. Mindkét színészt meg kellett műteni, állapotuk súlyos, de stabil és nem életveszélyes.
Új részletek – így történhetett a baleset a Nemzetiben
Mint arról lapunk is beszámolt, az előadás két szereplőjét, Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót érte sérülés a darabban.

Borítókép: Horváth Lajos Ottó színművész olvasópróbán (Fotó: Teknős Miklós)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Flashdance erotikus táncjelenetét a Bazilika előtt nézhetjük újra
Kifeszül a Szent István térre az ország legnagyobb mozivászna.

Oscar-díj 2025: duplázik a Saul fia rendezője?
Az Árva a hazai mozikban október 23-tól lesz látható a Mozinet forgalmazásában.

Megérkezett az első kép Robert Downey Jr. Doctor Doomjáról, a rajongók Chris Evans visszatérésére is gyanakodnak pár fotó alapján
Először láthatjuk az MCU Doctor Doomját, és könnyen lehet, hogy Chris Evans is visszatér

Csaknem 400 éves a világ első számológépe: az árából 40 Teslát is vehet az új tulaj
Árverésre kerül Pascal ritka számológépe.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk