Díjesővel zárult a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál

Január 10-én kezdődött a világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléje. A XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál idei versenyprogramjában négy különböző show-ban, több mint ötven produkcióban mintegy kétszáz artista vett részt a világ minden tájáról. A versenyprogramot egy közel háromórás gálaműsor zárta, mely után eljött a várva várt pillanat: a Fővárosi Nagycirkusz manézsában kihirdették a fesztivál győzteseit.

2024. 01. 16. 19:00
null
Fotó: Nagy Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A cirkuszfesztivál gálájának első fellépője egy zsonglőr, Kai Cao volt, ezután a Bambook hangaperzs produkciója következett. A tizenkét méter magasban végrehajtott életveszélyes mutatványát követően a porondra lépett az előadás bohóca, Fraser Hooper. A nevetés után a papagájoké volt a főszerep Elisa Cussadié produkciójában. A Duo Antresol karikaszámában az egymásnak feszülő energiák játéka különleges dinamikát kölcsönöz a produkciónak. Az Ethio Brothers elképesztő tempójú ikáriaszámát kitörő lelkesedéssel fogadta a közönség, a gála első műsorrészének zárószámát pedig a Mongóliából érkezett Troupe Zola mutatta be.

A China National Acrobatic Troupe előadása a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál programjában.
A China National Acrobatic Troupe bicikli száma a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál programjában. Fotó: Fővárosi Nagycirkusz

A szünet utáni első szám Andrej Pogorelov halálkerék-produkciója volt, majd Evgenyina Zavadszkaja légiesen kecses kötélszáma következett. Alex Giona és lovainak közös fellépéséből áradt a harmónia és az egymás iránt érzett tisztelet. A Pal’s Compaigne tagjai, Buti Olivér és Jagudits András egy feltétlen bizalomra épülő, humoros deszkaprodukciót mutatott be. Antony Cesar gurtniszámának stílusát a modern jazz és a kortárs tánc iránti szenvedélye határozza meg. 

A gálaműsor zárószáma a Kínai Nemzeti Akrobatacsoport biciklis produkciója volt, amelyet először láthatott európai közönség.

Átadták a cirkuszfesztivál díjait

A White Show – Lyrical Circus Late-Night Show bronzdíját a handstand produkciót bemutató Ruszlan Kalacsevszki kapta, Ezüstdíjban a gurtnit és labdazsonglőrt ötvöző Anton Mikev, míg az aranydíjban, szintén gurtniszámáért Anthony Cesar részesült. A Red-White-Green Show – Hungarian Supertalents magyar kiválóságokat felvonultató műsorának bronzdíját Russnák Regina vehette át, ezüstdíjban a Flying Weiss Junior fliegende csoport, az aranydíjban pedig a deszkaszámot bemutató Pal’s Compagnie részesült.

A fesztivál versenyprogramjának fődíjait utolsóként osztották ki:

bronz díjban négy produkció részesült: a Group Tightrope Walkers Antik artistacsoport magasdrót-produkciójáért, Alex Giona lóidomár, a Les Étolies de Mongolie kaucsuk- és íj-számot bemutató csoport és a Duo Antresol levegő-karikaszáma. Ezüst díjat három artista nyert el: Elisa Cussadié papagájidomár, Evgenyina Zavadszkaja levegőkötél-akrobata és Andrei Pogolerov a világon egyedülálló halálkerék-bemutatójáért. 

A XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál arany díját két csoport érdemelte ki: a China National Acrobatic Troupe biciklis számáért és a deszkazsánerrel fellépő Troupe Zola mongol artistacsoport. 

Az est abszolút győztese pedig a China National Acrobatic Troupe lett, akik elnyerték a Budapest Grand Prix díjat.

Borítókép: A XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál utolsó gálashow-ja (Forrás: Facebook/Fővárosi Nagycirkusz)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.