Így kel új életre az Omega

Csütörtök este a budapesti Kisképzőben tartott közönségtalálkozót az Omega Testamentum, ahol bemutatták az új, első saját dalukat, de a múltról és a jövőről is beszélgettek. Az együttes február 23-án pénteken nagyszabású koncertre készül a Barba Negrában.

2024. 02. 16. 18:00
EP2I5003
Budapest, Debreczeni Ferenc, Ciki. Az Omega együttes dobosa otthonában Fotó: Teknős Miklós
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Debreczeni Ferenc Ciki rendkívül nehéz időszakon van túl, hiszen rövid időn belül elvesztette három zenésztársát, Kóbor Jánost, Benkő Lászlót és Mihály Tamást, és mint a tegnapi közönségtalálkozón a dobos elmondta, sokáig fogalma sem volt, mit tehetne. Aztán rájött, hogy nem szeretne már új szakmát keresni, viszont ha zenészként folytatja, akkor nem volt kérdéses számára, hogy az Omega örökségét szeretné továbbvinni. Így alakult meg számos tagcsere után az Omega Testamentum, amely – mint a ma reggel bemutatott friss dalukban is elhangzik – a legendás együttes lángját szeretné megőrizni.

Az Omega Testamentum sajtótájékoztatója Fotó: Kurucz Árpád

Tegnap este a Kisképzőben a zenekar elkötelezett rajongói gyűltek össze és hatalmas üdvrivalgás fogadta az új számot, amely Ciki reményei szerint a fiatalokat is megszólítja majd, de bízik abban, hogy az együttes régi követői is úgy érzik majd, a tétel a régi klasszikus időket idézi meg.

Az eseményen Fekete Tibi Samu basszusgitáros elmondta, sorsközösséget érez Cikivel, hiszen a Korál zenekar tagjaként ő is nemrég vesztette el egy zenészkollégáját Balázs Fecó személyében. Miként fogalmazott,

Furcsa, amikor valaki negyven éven keresztül játszik egy zenekarban, mint én a Korálban, és hirtelen tragikus módon elveszti egy társát. Ilyenkor felmerül a kérdés, vajon fogok-e még valaha zenélni vagy már csak anekdotázunk, hogy milyen jó volt fellépni a kilencvenes években a Kisstadionban. Aztán ráébredünk, hogy zenészként csak úgy tudjuk kifejezni a tiszteletünket, ha eljátsszuk az elvesztett kollégánk számait, hogy azok is hallhassák, miként is szólalnak meg élőben, akik korábban nem voltak a koncertjeinken.

Fekete Tibi Samu azt is elmondta, soha nem gondolta volna, hogy az Omegában fog játszani, de hatalmas megtiszteltetés számára a klasszikus szerzeményeket előadni.

A közönségtalálkozón szintén hálájukat fejezték ki az együttes fiatalabb tagjai, Schrott Péter énekes, Erdős Róbert gitáros, Nagy Zsolt Liszi billentyűs, mindannyiukról kiderült, hogy az ízlésüket olyan metalzenekarok határozták meg, mint az Ossian, a Black Sabbath vagy a Dream Theater, és az Omega életművéből is eleinte a keményebb számok álltak hozzájuk közelebb.

Az est során Ciki arról is beszámolt, mennyire bosszantotta, hogy az elmúlt években gombamód kezdtek elszaporodni a tribute-együttesek: nem az zavarja, hogy valaki eljátssza a számaikat, hanem az, hogy ezek a bandák sokszor átverik a közönséget, hiszen a koncertplakátjaikon nagy betűkkel hirdetik, hogy Omega és alatta csak alig olvashatóan tüntetik fel, hogy feldolgozásegyüttesről van szó. Az utóbbiak közül azonban kivételt képez számára a fiatalokból álló Új Babylon nevű formáció, amely hosszú évek óta, teljesen önzetlenül és a megtévesztés szándéka nélkül ápolja az örökségüket, a dobos ki is állított nekik egy oklevelet hálája jeléül.

Az Omega Testamentumot legközelebb jövő hét pénteken láthatjuk a Barba Negrában, ahol egy nagyszabású koncertre készülnek. 

Borítókép: Debreczeni Ferenc Ciki, az Omega Testamentum dobosa (Fotó: Teknős Miklós)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.