Ellopott szobrok Budapesten

A tavaly tavasszal elhunyt Török Ádám fuvolista, énekes miniszobrát januárban avatták fel a Bem rakparton, de már csak a talapzata maradt a helyén. Az eset kapcsán sorra vesszük, kik azok az emberek, akikről az elkészült szobor eltűnt Budapesten.

2024. 02. 21. 8:00
Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Török Ádám születésnapján, január 12-én ünnepélyesen felavatták a róla készült szobrot „a Bem rockparton”. A 2023-ban elhunyt jazz-rock ikon, énekes, zeneszerző, a Mini együttes alapítója és frontembere előtt tisztelegve Ámmer Gergő szobrászművész készített egy beszédes alkotást, aminek azonban néhány nappal ezelőtt rejtélyes módon lába kélt. Az eltűnt vagy ellopott alkotás esete nem ritka, ugyanis több neves személyről készült köztéri mű került már a színesfémkereskedők markába, ugyanis többségük értékes bronzból készül.

A Bem rakparton kapott helyet a miniszobor Budapesten.
A Bem rakparton kapott helyet a miniszobor (Fotó: Havran Zoltán)


Radnóti Miklós

A modern magyar líra kiemelkedő alakjáról, a holokauszt áldozatáról készült mellszobrot 1969-ben avatták fel Csepelen a róla elnevezett művelődési ház előtt. A bronzszobor készítője H. Varga Ilona volt, aki a költő halálának 25. évfordulója alkalmából készítette a művet. A köztérkép szerint valószínű, hogy 2011-ben vandálok ellopták és beolvasztották. A régi eltűnt szobor helyén azonban 2013-ban új szobrot avattak.

Radnóti Miklós mellszobra
Radnóti Miklós ellopott mellszobra (Forrás: Köztérkép.hu)

Lazaro Ludoviko Zamenhof

Az életnagyságúnál is nagyobb fejszobor az eszperantó nyelv tervezetének megalkotóját ábrázolta, amit Gyenes András szobrászművész készített az eszperantista születésének 100. évfordulójára. Az eltűnt szobor feltehetően 1987-ben avatták fel a budapesti Eszperantó téren. A kalandos életű tárgyat kétszer is leszedték a talapzatáról, először 1994-ben, majd megkerült, utána pedig 1996-ban lopták el, ám utána már nem lett meg. Helyette 1999-ben avattak a helyén egy újat, ami már bronz helyett mészkőből készült.

 

Lazaro Ludoviko Zamenhof
Lazaro Ludoviko Zamenhof mellszobra (Forrás: Köztérkép.hu)

Munkácsy Mihály

A legnagyobbak között számon tartott festő portrészobrát még 1944-ben készítette el betonból és műkőből Zentai Tóth István, a Képzőművészeti Főiskola egyik tehetséges hallgatója. Az ellopott szoborról annyit tudni, hogy 1973-ban még az Epreskertben állt. Azóta ennél többet információ nincs róla.

Munkácsy Mihály szobra az Epreskertben.
Munkácsy Mihály szobra az Epreskertben (Forrás: Köztérkép.hu)

Kerner István

Az Operaház korábbi főigazgatójának, karmesterének a síremlékét 1937-ben avatták fel. A bronzból és kőből készült alkotás Ungvári Lajos első köztéri műve volt.  A Köztérkép azt írja, hogy a csaknem két és fél méter magas téglaalakú síremléken látható, hogy egy sírszobor hiányzik róla, amelynek nagyságára, formájára a kőoszlopon észlelhető nyomok alapján következtetni lehet. A 2004 óta védett síremlékről nem tudni, mikor rongálták meg pontosan.

Kerner István síremléke
A Fiumei úti sírkert 55. parcellájában áll a síremlék (Forrás: Köztérkép.hu)

Hollós Korvin Lajos

Az íróról készült mellszobrot a költő születésének nyolcvanadik évfordulójára, 1985-ben készítette Herczeg Klára szobrászművész. Az életnagyságú ellopott szobor, amely bronzból készült, feltehetően 1999-ben tűnhetett el a Bárczi Géza Általános Iskola udvaráról, ahol most már csak a szobor talapzata található meg.

Borítókép: Török Ádám miniszobra a Bem rakparton (Fotó: Havran Zoltán)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.