Amy Winehouse emlékének ápolása
A Back to Black Amy Winehouse albumának és egyben egy slágerének címe, így már csak az internetes keresések miatt sem volt rossz ötlet a Sam Taylor-Johnson rendezésében készülő életrajzi ihletésű dráma címének választani. A dal Amy és Blake Fielder-Civil kapcsolatáról szól, pontosabban arról a fájdalomról, amit az énekes-dalszerző akkor érzett, amikor a férfi elhagyta őt, és ezzel egyidőben visszament az előző barátnőjéhez. S már csak azért is ügyes a film címadása, mert a mozi Amy magánéletét és zenei karrierútját mutatja be, vagyis inkább mutatná, de erről majd a maga idejében. Ebben a mindössze 27 évben pedig igencsak nagy szerep jutott Blake-nek.
Emellett meg kell említeni azt a tényt, hogy az alkotás az Amy Winehouse Alapítvány „beleegyezésével” készült, amelynek elnöke nem más, mint az énekesnő édesapja, Mitch Winehouse.
Az alapítvány egyébként szenvedélybetegekkel foglalkozik, valamint Amy emlékének ápolásával (bár a webshopban Mitch jazzlemeze is megtalálható). Az alapítvány szerepe pedig felveti a kérdést, hogy a film írói vajon az alapítvány óhaját teljesítették-e, amikor kidolgozták, a film milyen narratívát követ. A már említett korábbi dokumentumfilm, az Amy: Az Amy Winehouse-sztori ugyanis végül nem kapta meg Mitch és a család „beleegyezését”. Az Amy: Az Amy Winehouse-sztori „egyszerre félrevezető, és alapvető valótlanságokat is tartalmaz” – mondta Winehouse családja.
Ám úgy tűnik, az életrajzi dráma a család szájíze szerint készült el: míg a 2015-ös filmben Mitch, az apa ellentmondásos figura, a 2024-es produkcióban pozitív karakter.
Milyen a Winehouse család?
De nem az apa karaktere az egyetlen furcsaság vagy legalábbis kérdőjeles mozzanat a Back to Black című filmben. Amy Winehouse-t (Marisa Abela) először tiniként ismerjük meg: egy lázadó, önfejű, de kivételes hangi adottságú hölgy képe rajzolódik ki előttünk. Marisa Abela kitűnően hozza Amy egyedi színpadi mozdulatait akkor, amikor átjárja a zene.
Játékának erénye, hogy nem egy Amy-imitátort látunk, hanem egy magabiztos színésznőt, aki mellesleg egy Amy Winehouse-t is el tud játszani.
A főbb családi viszonyrendszerek (anya-apa-lány) bemutatásának felületessége kezdetben zavaró. Viszont hamar kiderül, hogy Amy zeneszerető zsidó családban nőtt fel, édesapja (Eddie Marsan) különösen szerette a jazz-zenét, maga is énekel. De azt is megtudjuk, a rokonok csak a kis Judy Garlandnak hívták Amyt, illetve hogy szülei elváltak. Kicsit felületes annak bemutatása is, hogy Amy hogyan (és kikkel) írja a dalokat, leszámítva egy-két gitárjátékkal töltött másodpercet.
Ugyanakkor a nagymamájával, Cynthia Winehouse-zal (Lesley Manville) való közelebbi kapcsolata már árnyaltabban jelenik meg: Amy rajongott a nagymamájáért, ikonikussá vált nagy frizuráját is Cynthia fiatalkori, 60-as évekbeli hajviselete inspirálta.
A függő
Amy karrierútja helyett problémáinak tárháza van előtérben. Befut a brit zeneiparban, majd szépen lassan meghódítja az amerikai piacot is. A cigaretta és a mértéktelen alkohol rabjává válik, mentálisan instabil (vagdossa magát, evészavarral küzd) lesz, majd a szerelem teszi függővé. A film nagyon sok időd szentel a Blake–Amy–kapcsolat kibontására. Úgy tudjuk, a kemény drogok világába Blake (Jack O’Connell) vezeti be, onnantól nincs megállás. Amy a drog, az alkohol és Blake rabja. Jack O’Connell szépen vált a hódító szerelmes ifjúról és passzív-agresszív lecsúszott és egyre jobban eszköztelenné váló férjé, majd exférjjé.
Amy zenei sikereinek megemlítése azonban szinte másodlagossá válik. Blake-ből indul és Blake-nél ér véget a lány minden gondolata – sugallja az alkotás.
Toplistás slágereket ír: a dalokat a férfival való toxikus és rendkívül botrányos kapcsolata inspirálja. Próbál normális életet élni: nem megy, mert az emlékeiben él Blake-kel. Talán a szerelem-függőség okozza Amy valódi tragédiáját, s ha ez így van, belül már a Blake-kel való első szakításkor meghalt, majd vegetált. Ezt a hosszú vegetációt láthatjuk a filmben. Szóba kerül az is, hogy az énekesnőt menedzserei, legközelebbi munkatársai a drog- és alkoholfüggőség miatt rehabra küldenék, ám az apja szerint jól van a lánya. A lány először nemet mond, az apa pedig elfogadja a nemet. A Back to Black egyik nagy hiányossága, hogy ezzel a szállal nem kezd semmit. A rehab csak akkor lesz újra téma, amikor már Amy maga kér segítséget: „Apa, beviszel a rehabra?” Bevitte. A hosszú józanság időszakát gyorsan lezavarja a film: úgy tűnik Amy kigyógyult minden függőségéből. Ám kicsit betekintést enged az énekesnő magányába is, ami segíthet megérteni a hirtelen híressé (és egyben botrányhőssé) lett fergeteges hangú és tehetséges Amy Winehouse összetett személyiségét.
A 27 éves szupersztár halála – és továbbá az előtte lévő kellemetlen és vállalhatatlan fellépések – jól ismertek, hiszen az internet nem felejt.
A filmalkotók azonban úgy döntöttek, hogy hirtelen és gyorsan zárják le a már ígyis hosszúra sikerült életrajzi drámát. Egy Blake-ről szóló hír miatt Amy megtöri a józanságot, halálát alkoholmérgezés okozza.
Jogosan van hiányérzetünk a Black to Black után, főleg, ha az alkotók ügyesen (és direkt?) kerülték az esetleges konfliktusforrást. A film egyik keretét egy Amy-idézet adja: „Az szeretném, hogy amikor az emberek meghallják a hangomat, öt percre elfelejtsék a gondjaikat.” A kérdés az, lehet-e és kell-e Amy „gondjainak” említése nélkül beszélni egyedi hangjáról, színpadi jelenlétéről és a zenéjéről.
