Több mint zene: a kultúrák találkozása címmel rendezik meg idén a 26. Zsidó Kulturális Fesztivált a Dohány utcai, a Frankel Leó úti, a Hegedűs Gyula utcai, a Rumbach utcai zsinagógában, valamint a Bálint Házban és a Gólem Színházban – mondta el Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke a rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A fesztiválon fellép mások mellett Dés László, Geszti Péter, Falusi Mariann, Hegedűs D. Géza, Grecsó Krisztián, Bangó Margit, Malek Andrea, Szulák Andrea, Takács Nikolas, Szinetár Dóra, Hernádi Judit, Fesztbaum Béla, Gerendás Péter, Tóth Vera, Kern András, Szabó Kimmel Tamás, Illényi Katica, Nógrádi Gergely, Hrutka Róbert, Rhoda Scott, Radics Gigi, Roby Lakatos, a Budapest Klezmer Band, a Swing á la Django, a Sabbathsong Klezmer Band és a Budapest Ragtime Band is.
Kunos Péter, a Mazsihisz–BZSH ügyvezető igazgatója elmondta, hogy számítanak rá, hogy a fesztivál telt házas lesz, a jegyek több mint hatvan százaléka már elkelt, két programból, a Tompos Kátya emlékére rendezett Hrutka Róbert-koncertből, valamint a Köszönöm, hogy imádott – a bárzongoristák titokzatos világa című előadásból kettőt is rendeznek a nagy érdeklődésre való tekintettel.
Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke kiemelte: a fesztivál kitűnő alkalom arra, hogy bemutassa a fellépő művészek magas színvonalú produkcióit, és demonstrálja a zsidó kultúra egyik alapvető jellemzőjét, a nyitottságot és befogadókészséget.
Az a hatalmas kulturális kincs, amit a magyar zsidóság az évszázadok során felhalmozott, ennek a nyitottságnak az eredménye, amely tükrözi az ősi, több évezredes zsidó műveltséget, a közép-európai, és benne a magyar kultúra kölcsönhatásait, de magán viseli a világ élvonalába tartozó hatásjegyeit is. Ezt az alkotói bőséget mutatjuk be és osztjuk meg a közönséggel a fesztivál keretében
– emelte ki.
Hegedűs Gyula utcai zsinagóga
Ezen a helyszínen lesz látható Fesztbaum Béla Pesti polgár című színházi estje, a Hamsa Zenekar, Behumi Dóra, Hegedűs D. Géza és Szives Márton Jiddis dalok, zsidó mesék című előadása, Gerendás Péter koncertje, de itt lép fel Tordai Zoltán és zenekara, Szulák Andrea, Hrutka Róbert, Falusi Mariann, Für Anikó, Grecsó Krisztián, a Sabbathsong Klezmer Band és a Budapest Ragtime Band, valamint Jordán Adél és Bardóczy Attila is.