Miért szól a keresztény országokban délben a harang?
A déli harangszó eredetéről szinte senki nem tudott a világpremieren, s ezzel a helyzettel ott kellett szembesülnie a sorozat alkotógárdájának. Amint azonban pár kulcsszóval – Hunyadi János nevével és a nándorfehérvári diadal felemlegetésével – segítettek, akkor már mindenki felkapta a fejét. Akkor már mindenki úgy gondolta, hogy a történet őket is érdekli és érinti
– mondta Szász Attila rendező.
Arra a kérdésre, hogy min múlhat egy televíziós sorozat sikere, Szász Attila kifejtette: szerinte az erős karakterek a legfontosabbak, akiket már az első részben megszeret a néző, és onnantól bármi is történjen velük, a néző velük marad. A jól sikerült történelmi sorozatok mindig „divatosak voltak” – folytatta a rendező.
– Az embereket lenyűgözi a régi kor, a Hunyadi-sorozatban pedig valós karakterek jelennek meg a történet, továbbá a karakterek és a látvány is nagyon egyben van – mondta el a Svenk stábjának az alkotó.

Ezzel új korszakba lép a hazai sorozatgyártás
A Hunyadi a magyar filmesek és nemzetközi szakemberek együttműködésének eredménye, ami globális szintre emeli a hazai gyártású tartalmakat. A nagy költségvetésű és magas színvonalú produkció mérföldkő a magyar filmipar számára, új, nemzetközi közönséget szerez a magyar filmeknek és bemutatja Magyarország potenciálját a globális szórakoztatóiparban
– mondta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
A sorozat számos jelenete a Nemzeti Filmintézet (NFI) fóti stúdiójában, a Hunyadihoz felépült középkori díszletben forgott. Az alkotás nemzetközi premierje hatalmas szakmai elismerést váltott ki a világ legfontosabb televíziós és filmes rendezvényén, a MIPCOM Cannes szakmai fórumán.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!