A Hunyadi nemcsak jó, hanem egyenesen szenzációs. Már csak pár napot kell aludni, és erről mindenki meggyőződhet a tévéképernyő előtt ülve, és bár nem szeretnénk az egekbe korbácsolni az elvárásokat, mégis van bennünk valami nyugalom ezzel kapcsolatban: igazából nem is baj, ha oda szöknek, mert a Hunyadi úgyis képes megugrani őket.
Kezdjük a sorozat megjelenésével és a színészi alakításokkal! A kosztümös kalandfilm az egyik legköltségesebb műfaj, és a Hunyadi nemzetközi mércével mérve is tisztes költségvetésből készült, bár ez még mindig csak töredéke az olyan közönségkedvenc sorozatok büdzséjének, mint amilyen például Az utolsó királyság, a Marco Polo vagy A sógun. A Hunyadi nemcsak ahhoz képest jó, hogy kevesebb pénzből készült, hanem bátran odaállítható a legnagyobbak mellé. A sorozat intrója külön szót is érdemel, van annyira karakteres és megkapó, hogy minden alkalommal szívesen nézzük végig.
Az alkotásban a színészek is jók, ez akár többjüknek a nemzetközi porondra való belépő is lehet, Rujder Vivient, Törőcsik Franciskát vagy Hermányi Mariannt bármiben el tudnánk képzelni.
A címszereplőt alakító Kádár L. Gellértnek vitéz harcosként kisebb a mozgástere, de azt teljesen kimozogja, sikerrel kerüli el a sematikus hősábrázolást. Ez a Hunyadi nem csak tettvágytól fűtött hazafi, hanem huncut kölyök és néha elbizonytalanodó, kételyekkel gyötrődő fiatal felnőtt is, másképpen: hús-vér ember. Ebben természetesen segít a forgatókönyv, de nagy szükség van a színész karizmájára is.
A Hunyadira sokszor hivatkoztak már a magyar Trónok harcaként, ami annyiban igaz, hogy középkori a miliő, sok a meztelenség, és itt is sok az intrika. Máskülönben viszont nagyon távol áll attól az amorális világszemlélettől, ami a Trónok harcát jellemezte, és ahol mindenki csak játékfigura a nagyok sakktábláján.
A Hunyadiban megjelenik az uralkodás súlya, hogy a hódítás vagy valamilyen cím megszerzése nemcsak önös érdekeket szolgálhat, hanem a népet. Még Cillei Ulrik intrikái sem csupán a hatalom megszerzéséről szólnak, hanem arról, hogy más módon látja biztosítottnak a békét. Rendkívül összetett viszonyokat látunk a sorozatban, ami a nők szerepével, helyzetével is kiemelten foglalkozik.
A Hunyadi-sorozat szerethető
Ezt a sorozatot mégsem ezek miatt fogjuk sokáig emlegetni és szeretni, hanem mert nagyon finoman kirajzolódik benne a magyar karakter, és a magyarok régiós jelentősége, ami Trianon után mintha kiveszett volna a köztudatból. De ideje emlékeztetni rá másokat is.
A sorozat megmutatja, hogyan élnek az emberek Itáliában és az Oszmán Birodalomban, és mindkettő éles kontrasztban van a magyar várak borongós, sáros miliőjével. Mégsem érezzük ettől kisebbnek magunkat, nem a mucsaiságot erősítik bennünk a képek, hanem hogy itt olyan fontos dolgunk van, amit senki más nem tud ellátni, mert senki sem hasonlít a magyarokhoz.
A Hunyadi remekül megírt sorozat, ahol könnyen beleérezhetjük magunkat a hősök helyzetébe. Ez nagy bravúr, de az igazi attrakciót mégiscsak az akciójelenetek jelentik, és ilyen tekintetben sem a Trónok harcához, hanem inkább A gyűrűk urához hasonlítanánk. Nem holmi tucatharcokat látunk, látványos, de átgondolatlan látványeffektekkel, hanem gondosan felépített koreográfiákat, amelyek érzelmileg is behúzzák a nézőt. Ahogy a tétek egyre nőnek, úgy a harcok is egyre grandiózusabbak, és bár az utolsó két részre tartogatott nándorfehérvári ütközet feltámasztását még mi sem láttuk, most már könnyedén elhisszük az alkotóknak, hogy remekül sikerült.
