Egy lázadó szellem
Felvidéki szászok (cipszerek) leszármazottjaként egy kassai polgárcsaládban született, Grosschmid Sándor néven, a Márai nevet hivatalosan 1939-ben vette fel. Apja ügyvéd, egyik öccse a későbbi filmrendező Radványi Géza volt. Tízéves koráig házitanítóhoz járt, a gimnáziumot Kassán, Pesten és Eperjesen végezte, a gyakori iskolaváltásoknak elsősorban lázadó szelleme volt az oka, valamint az is, hogy – az iskolai szabályok ellenére – már kamaszként álnéven küldözgette írásait a különböző lapoknak.
Tizenhat évesen jelent meg első írása, egy novella a Pesti Hírlapban Salamon Ákos álnéven.
1918-ban Pesten jogi tanulmányokat kezdett, és megjelent első verseskötete Emlékkönyv címmel. 1919-ben aktív szerepet vállalt a Tanácsköztársaság idején, ezért a proletárdiktatúra bukása után Németországba ment. Lipcsében, majd Berlinben folytatott egyetemi tanulmányokat, közben cikkei jelentek meg rangos magyar és német lapokban.
Lola
Ekkoriban ismerte meg Matzner Ilonát, Lolát, aki több mint hat évtizeden át, az asszony haláláig hű társa maradt. 1923-ban összeházasodtak, és Párizsba költöztek, ahonnan 1928-ban tértek haza. Márai első regénye, A mészáros 1924-ben jelent meg Bécsben. 1925-től az Újság című napilap rendszeres tudósítója, írásaival a polgári liberális szellem hatásos szószólója volt. 1933-ban lapja Berlinbe küldte, ahol nyomon követte Hitler hatalomátvételét, hitelesen és bátran számolt be a nemzetiszocializmus valóságáról.
1934-ben jelent meg önéletrajzi ihletésű művének, az európai polgárság sorsát nyomon követő Egy polgár vallomásainak első kötete, amellyel egyszeriben a magyar próza élvonalába került.
1935-ben a második kötet is napvilágot látott, de egy ellene indított per miatt át kellett dolgoznia a könyvet, amely az eredeti szöveggel csak 2013 novemberében kerülhetett újra az olvasók elé. 1936-ban a Pesti Hírlap munkatársa lett, a lap hasábjain Vasárnapi krónika címmel megjelenő írásai nagy népszerűségnek örvendtek. 1938-ban a Kisfaludy Társaság tagjává választották. 1939 februárjában született meg fiuk, Kristóf, aki pár hetes korában vérzékenységben meghalt, Márai Egy kisgyermek halálára című versében gyászolta meg őt.
A negyvenes évek gazdag írói termése
A Szindbád hazamegy (1940) című regényével egyik mestere, Krúdy Gyula emléke előtt tisztelgett. 1942-ben jelent meg egyik legnépszerűbb regénye, A gyertyák csonkig égnek, amelyből színpadi és filmváltozat is készült.
1942-ben az MTA levelező, majd 1945-ben rendes tagjává választották. 1943-ban jelent meg az emberi élet alapigazságairól aforisztikusan értekező Füves könyve, és ekkor kezdte írni élete végéig folytatott Naplóját, mindennapjainak krónikáját, amelyben folyamatosan reflektált a szellemi élet történéseire is. A németek 1944. márciusi bevonulása után abbahagyta az újságírást, feleségével Leányfalura költözött. 1945-ben visszatértek Budapestre, ám az egyre diktatórikusabb szellemi-politikai légkör lassan megérlelte benne az elhatározást, hogy elhagyja az országot. Döntésében közrejátszott az is, hogy utolsó, itthon megjelent kötetét bezúzták.
New Yorktól Salernóig
1948 augusztusában feleségével és örökbe fogadott kisfiukkal, Jánoskával elhagyták az országot, előbb Olaszországba, Nápoly mellé költöztek, majd 1952-ben New Yorkban telepedtek le, az amerikai állampolgárságot 1957-ben kapták meg. Az 1956-os forradalom hírére Münchenbe ment, az itthoni eseményeket a Szabad Európa rádióban kommentálta, 1968-ig a rádió levelezője volt Candidus álnéven. 1967-től az olaszországi Salernóban éltek, 1980-ban költöztek vissza a tengerentúlra, a kaliforniai San Diegóba. A nyugati magyarság irodalmi csoportosulásaiban Márai nem vett részt, utolsó éveit teljes visszavonultságban töltötte.
Sorscsapások
Személyes életét sorscsapások árnyékolták be: elveszítette testvéreit, 1986-ban a feleségét, majd 1987-ben nevelt fiukat is.
1989. január 15-én írta utolsó naplóbejegyzését: „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.”
Február 21-én San Diegóban öngyilkos lett. Hamvait a Csendes-óceánba szórták. Az emigrációval elveszített akadémiai tagságát halála után visszaállították, és 1990-ben posztumusz Kossuth-, 1996-ban posztumusz Magyar Örökség díjat kapott. Márai Kassától a Csendes-óceánig jutott, de a magyar nyelv maradt a hazája, minden művét anyanyelvén írta. Szemlélete, világfelfogása, értékrendszere a polgári liberális hagyományban gyökerezett, amelynek értékeit egész életében megalkuvás nélkül védelmezte. Költőként indult, regényeivel, elbeszéléseivel, esszéivel mégis a magyar próza egyik mesterévé vált, színművei, hangjátékai is sikert arattak.
Márai kikötötte, hogy művei nem jelenhetnek meg szülőhazájában, amíg az orosz hadsereg az országban állomásozik.
Könyvei itthon mégis jelen voltak, és hatottak a hivatalos cenzúrát megkerülve bejutott kanadai és müncheni kiadások révén. A rendszerváltozás óta írásait folyamatosan kiadják, 1995 óta irodalmi díj viseli nevét. 1997-ben hagyatéka Budapestre, a Petőfi Irodalmi Múzeumba került. Szobra áll Kassán és Budapesten, 2011-ben elkészült a Márai Sándor Emlékkörút, amelyen az érdeklődők az íróhoz és családjához köthető helyszíneket járhatják végig e két városban. 2013-ban jelent meg eddig ismeretlen munkája, az Egy polgár vallomásai harmadik részének tekinthető Hallgatni akartam című esszéregénye. 2019-ben Kassán, az egykori Grosschmid-házban állandó Márai-kiállítás nyílt. Salernóban szobra, a városban egykori lakóháza falán emléktábla áll. A Krisztinavárosban a nevével művelődési ház működik.
2025-ben emlékévet hirdettek születésének 125. évfordulója alkalmából, amelynek keretében Budapest I. kerületében, a Virág Benedek Házban állandó Márai-tárlat nyílik.
Márai-emlékév
– Márai Sándor születésének 125 évfordulója alkalmából állandó Márai-tárlat nyílik Budapest I. kerületében, a Virág Benedek Házban. A kiállítás létrehozását a kulturális kormányzat is támogatta azért, hogy a helyi közösségek is megélhessék mindazt, amit Márai Sándornak jelentett saját közössége, nemzete és egykori lakhelye, Krisztinaváros – mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, az emlékévet bemutató április 2-i sajtótájékoztatón.
Az emlékévhez kapcsolódva
a kormányzat újraindítja a Márai-programot, amelynek célja a nemzeti kultúrkincs megőrzése, a magyarországi és a határon túli magyar kiadók által megjelentetett, értéket képviselő könyvek eljuttatása minél több olvasóhoz a könyvtárakon keresztül, valamint az olvasáskultúra fejlesztése, a kortárs magyar szerzők támogatása és megismertetése.
Az emlékévben irodalmi estek, rendhagyó irodalomórák, beszélgetéssorozatok, színházi előadások, vezetett séták és filmvetítések teszik lehetővé Márai Sándor életművének megismerését, ősszel pedig színházi fesztivál és egy 24 órás felolvasómaraton is várja az érdeklődőket. Mindezek mellett újraindítják a Márai-esteket is Hirtling István színművész és Mészáros Tibor közreműködésével.
Ritkaságszámba menő dokumentumok a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében
Néhány napja közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum, hogy gyűjteményük Márai leveleivel, bútoraival és fényképeivel gazdagodik, emellett az intézményhez kerül az író testvérének, Márai Gábornak és feleségének hagyatéka is. 1997-ben csaknem két tucat dobozban érkezett számos kézirat, fotó, könyv, hangzóanyag és néhány személyes tárgy az intézménybe, köztük az író naplóinak, valamint a Szabad Európa Rádióban tartott felolvasásainak kézirata.
A múzeum Márai emlékének, műveinek gondozása mellett kiemelt figyelmet fordított a hátrahagyott kéziratok, tárgyak gyűjteményezésére is. Ennek részeként idén New Yorkból megvásárolja az Óváry-levelezést, valamint Márai Gábor hagyatékát is.
A New York-i Egyetemen dolgozó, kolozsvári származású Óváry Zoltán orvossal 1947–1989 között levelezett Márai. Az író eddig ismert levelezései közül ez a leghosszabb időt átfogó és az egyetlen, amely a teljes emigrációs időszakát felöleli. Jellegzetes, hogy a levelek egy része közvetlen, baráti hangvételű, betekintést engedve az író személyiségének kevésbé ismert sajátosságaiba is. Az értékes levelezést Óváry Zoltán hátramaradt könyvei egészítik ki, közte csaknem harminc, Márai által dedikált kötet.
A múzeumba kerül továbbá Márai Gábor, az író legkisebb testvérének hagyatéka is. A gyűjteményben megtalálhatók az író emigrációból írt levelei, a családi levelezés egy része, személyes dokumentumok, valamint olyan bútorok, amelyek Márai Sándor tulajdonában voltak, mielőtt 1948-ban elhagyta az országot. Kiemelkedő darab Márai Mikó utcai íróasztala, amelyet 1945-ben mentett ki a romok közül. A hagyaték fotóanyagában számos portré és családi felvétel szerepel, köztük egy-egy kép a gyermek Márairól indiánnak és bűvésznek öltözve, továbbá egy 1910 körüli abbáziai nyaraláson készült családi fotó. A gyűjtemény részét képezik könyvek és kisnyomtatványok is, például Márai Sándornak, Tasnády-Fekete Máriának, valamint Márai Gábornak és feleségének, Tucinak dedikált kötetek is megtalálhatók köztük.
Az intézmény honlapján létrehozott Márai-aloldalon minden lényeges tudnivaló megtalálható az íróval kapcsolatban.
