A közlemény szerint fesztivál – melynek központi helyszíne a Belvárosi mozi – idén a Cillian Murphy főszereplésével készült Ilyen apróságok (Small Things Like These) című filmmel nyit, melyet széles körű forgalmazásban nem láthatott a magyar közönség. Újra vászonra tűzik a legjobb operatőrnek járó Oscart nyert filmek sorozatán belül Christopher Nolan klasszikusát, az Eredetet, felvezető szabadtéri vetítés részeként május 22-én tekinthető meg az István, a király, de az Andor Tamás operatőri munkája mellett készült Szerelem első vérig is látható lesz a Dugonics téren.

Az operatőri munkát fókuszba helyező filmes seregszemle idei különlegesség, hogy a versenyprogramba beválogatott alkotások között a nagyjátékfilmek, kisjátékfilmek és a dokumentumfilmek mellett videóklipek is szerepelnek, ezeket május 28-án egymást követően láthatja a közönség.
A programba visszatér a legkisebbeket megszólító Aprófeszt és a magyar operatőrök hete versenyszekció is, melyben az utóbbi évek hazai filmtermésének legjavát tekinthetik meg az érdeklődők: újra műsoron a Futni mentem, az És mi van Tomival?, az Egy százalék indián, vagy a tavalyi nyitófilm, a Január 2.
A különböző szekciók utáni közönségtalálkozók mellett kerekasztal-beszélgetések színesítik a programsorozatot: Női szemmel címen a szakma kifejezetten női aspektusait érintő kérdések merülnek fel, de szó lesz a fesztivál programjában is megtalálható kortárs felnövekedéstörténetekről is. Off-programként, premier előtt látható Salamon András Random című filmje, amelynek operatőre a fesztivál zsűrielnöke, Szabó Gábor, majd a vetítést követő beszélgetésen rajta kívül Sándor Pál és Andor Tamás vesznek részt – áll a közleményben.