Schnabel rendezése lassú, de sosem vontatott, minden kompozíciója árulkodik a rendező festő-szobrász mivoltáról, míg a filozofikus narrációk és az abszurd gengsztermonológok modorossága ugyanúgy a játék részei, mint a színészekkel, a műfajokkal és az idősíkokkal való játék. A Dante kezében szokatlan és izgalmas moziélményt kínál – sajnálhatjuk, hogy mi csak a Netflixen élvezhetjük.
A Dante kezében Schnabel eddigi legambiciózusabb munkája, tele filozofáló, moralizáló figurákkal, ami nem ismer kompromisszumot, és ennek megfelelően kötelező jelleggel megosztó is.
Olyan filmekkel rokon, mint Lars von Trier brutális sorozatgyilkosos filmje, a szintén Dante főművét alapul vevő A ház, amit Jack épített vagy Ridley Scott hatalmasat bukott, szintén sztárokkal teletűzdelt éjfekete bűndrámája, A bűn hálójában, amely találóan vitte filmre Cormac McCarthy könyörtelen világát. Sokaknak talán inkább Francis Ford Coppola évtizedekig tervezett, végül teljes értetlenséggel fogadott Megalopolisza jutna eszébe – ami Schnabel filmjével ellentétben szerintem sem igazán állja meg a helyét filmként –, de ugyanúgy az ambíció és megalkuvásmentesség tüzeli, mint Dantét, Toschest és Schnabelt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!