– A Bánk bán után… sorolhatnám Tosca Cavaradossiját, Turidduját, A Nyugat lánya Dick Johnsonát, a Janácek-operákat, a Jenufát és A Makropoulos-ügyet, a Jenufában mindkét tenor szerepet, továbbá Radamest, Don Alvarót, Kalafot, Lohengrint és Don Josét. Az már egy szakmai közhely, hogy mindig az a kedvenc, amivel éppen foglalkozom, de tényleg így van. Ezek olyan összetett és nagyszerű szerepek, amelyekben ha egyszer valakinek része volt, akkor nem hiszem, hogy bármelyiket a másik rovására ki tudná választani. Nyilván az is számít, hogy ki a rendező, hogy ki a karmester, akivel az ember azt a szerepet éppen életre hívja.
– Jöttek tehát a szerepek. Majd a díjak, a különféle tagságok, a tanítás.
– A művészi életnek is vannak etapjai, minden életszakasznak más-más a fontossága. Van egy tanulási, egy kibontakozási és egy továbbadási szakasz. Ahogy a szerepeimet sem kerestem, egyszer csak szembejött a lehetőség, hogy taníthassak. Rövid ideig a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, aztán a Zeneakadémián. Mindeközben ugyanígy megtalált a Magyar Művészeti Akadémia, mert ugye akadémikusnak nem lehet jelentkezni, oda az embert vagy érdemesnek tartják felvenni, vagy sem. Nagy tisztelettel és nagy örömmel fogadtam el a tagságot. Ezzel párhuzamosan, de nem ennek függvényében ugyanígy megkeresésre kerültem be kurátornak a Nemzeti Kulturális Alap színház- és táncművészeti kuratóriumába.
Művészeti oktatóként az ember nyilván a tehetséggondozást is komolyabban veszi, gondolok itt mesterkurzusokra, zsűrizésekre, versenyekre való felkészítésekre. Ezeket a feladatokat is természetesen örömmel és szívesen látom el.
– Van olyan tanítványa, akire különösen büszke?
– Igen, de a tanítványaimmal is úgy vagyok, mint a szerepeimmel: ha egyiket-másikat kiemelem a sorból, akkor a többit nem kezelem megfelelő méltányossággal és figyelemmel. Vannak látványosabb eredményt elért tanítványaim, így ha mindenképpen meg kell említenem valakit, akkor az Ninh Duc Hoang Long vietnami növendékem, aki két alkalommal nyerte meg korcsoportjában a nemzetközi Simándy József-énekverseny első díját, megnyerte a Virtuózok korcsoportjában az első díjat, és most frissen lett megosztott első díjas a Lehár Ferenc nemzetközi énekversenyen. De egytől egyig szorgalmas és tehetséges növendékeim vannak. Szeretem őket és büszke is vagyok rájuk.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!