Gyimesi Emese irodalomtörténész hozzátette: Szendrey Júlia termében elsősorban a Horváth Árpád történésszel, egyetemi professzorral kötött második házasságából szerepelnek különböző tárgyak és fotók. „Ebben az időszakban érett önálló alkotóvá, költővé, íróvá, és számos gyermeke született. A Szendrey Júlia-terem arra helyezi a hangsúlyt, hogy életében mekkora harmóniában volt egymással a család és az írás”.
Petőfitől egy fia született, Zoltán, Horváth Árpádtól négy gyermek, a nagyon korán meghalt Viola mellett Attila, Árpád és Ilona, akik pezsgő szellemi közegben nőttek fel, nagybátyjuk Gyulai Pál, a korszak meghatározó irodalomtörténésze volt.
„Az egyik legfontosabb családi forrás két alaprajz, amelyet Horváth Attila készített az akkori külső-terézvárosi otthonukról. Ezekből kiderül, hogy Szendrey Júliának a kor szokásaival ellentétben nő létére önálló szobája volt íróasztallal, könyvszekrénnyel. Szintén ritkaságszámba ment, hogy gyerekszobák is voltak” – mondta Gyimesi Emese.
Látható a tárlaton számos versének kézirata (némely közülük háztartási feljegyzésekkel együtt született), számos érdekes fotó a család tagjairól. Kiderül, hogy gyermekei büszkék voltak édesanyjuk írói tevékenységére, még folyóiratot is készítettek neki ajándékba. Megtekinthető a költőnő legyezője, csengője, hajtincsei; Czékmány Anna, a tárlat múzeumpedagógiai szakértője szerint öltözködését tekintve Szendrey Júlia kora Lady Gagája volt.
A kiállítás társkurátora Mészáros Zsolt, a látványtervező Mihalkov György volt.


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!