Mozdulat- és képzőművészet a MANK kiállításaihoz kapcsolódóan

Táncművészeti és mozdulatszínházi produkciókkal indít új kezdeményezést a MANK. Az Eleven alkotások című programsorozat júliustól a MANK kiállításaihoz és összművészeti programjaihoz kapcsolódóan kínál tánc-és képzőművészeti programokat.

Magyar Nemzet
2020. 07. 26. 11:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A dinamikára, a mozgásra való törekvés nemcsak a táncművészet, de a képzőművészet sajátja is, így a két műfaj által programjaink az emberi mozdulat ábrázolásának jelentőségére, formáira világítanak rá a legkülönbözőbb kortárs képző- és iparművészeti alkotások, valamint a jelentős táncművészeti műhelyek munkáin keresztül – jelentette ki Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója az Eleven alkotások című programsorozatról, amelynek középpontjában a megelevenedő művészet áll. – Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a képző- és iparművészet remekeire, de azokra a más területen alkotó, kiemelkedő tehetségű alkotókra is felhívjuk a figyelmet, akik a test médiumát használva, nyelvi és más kulturális akadályokon átívelő módon tudják megjeleníteni gondolataikat, érzéseiket – tette hozzá az igazgató. A sorozat programjain való részvétel ingyenes, de a [email protected] címen keresztül regisztrációhoz kötött.

Ma este 6 órától a Willany Leó Improvizációs Táncszínház Az önmagunkkal sakkozás kockázata című előadása látható Grecsó Zoltánnal a Szentendrei Régi Művésztelepen, előtte 5 órától a Művészet és játék című kiállításon Jakab Borbála Róza, Kádár Emese és Szabó Kristóf – KristófLab kiállító művészek vezetik körbe a látogatókat a művésztelep szomszédságában található MANK Galériában, ahol saját műtárgyaik mellett a kiállításon szereplő alkotásokról osztanak meg izgalmas részleteket az érdeklődőkkel.

Augusztus 9-én délután 5 órától a Góbi Rita Társulat Perdül című előadását tekinthetik meg a nézők az ÚjMűhely Galériában. Az előadásban a kortárs mozdulatvilág és a hagyományos népzene egyszerre jelenik meg, középpontba helyezve a humort, egyszóval az élet élvezetét. Az előadást követően a Csodakamra – A dolgok rendje című kortársékszer-kiállításon Roskó Mária iparművész, a kiállítás kurátora tart finisszázzsal összekötött tárlatvezetést az ÚjMűhely Galériában.

Augusztus 29-én este 6 órától a Rebirth – mozdulatszínházi produkció mutatkozik be Szentendrén. A művészek úgy vélik, egoista és zsarnoki lenne tovább építeni azt a tévképzetet, hogy a művész az egyetlen és igaz alkotója a tárgynak, inkább úgy látják, képzeletbeli tereket építünk, amit saját valóságnak hívunk. A produkció éppen ezzel szakít, miközben a szentendrei Fő térről, az ÚjMűhely Galéria elől indulva a MANK Galériába csábítja az érdeklődőket, amikor is a táncosok mozdulataikkal a művészetek organikus szereplőjévé teszik a hangulatos sikátorokat, utcákat.

Szeptember 2-án este 6 órától pedig a Világjárók / Globetrotters – Kisbakonyi Anett és Kisbakonyi Edmond testvérprodukciója látható a MANK Galériában. A táncelőadás a különböző nemzetiségű emberek egymáshoz való viszonyulását mutatja be kortárs balettperformance keretében. A test mozgása által ötféleképpen jelenítik meg a kapcsolatot két idegen ember között. Ehhez öt, számukra markánsan eltérő viselkedéskultúrájú országot választottak (magyar, olasz, német, spanyol, amerikai). A szituációk helyszíne lehet közlekedési eszköz, élelmiszerbolt, sétálóutca vagy kávézó, amelyeket két székkel reprezentálnak, a karakterekre és a viselkedésükre fókuszálva. Az előadáshoz Vikukel Dániel zeneszerző komponált tematikus darabokat. A produkció Erős Apolka Találkozás című kiállításmegnyitója keretén belül lesz látható. A tárlat szeptember 2-ától 27-ig látható a MANK Galériában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.