Az évtizedek óta Bécsben élő magyar pár olyan falusi hétvégi házat keresett az osztrák határ mellett, ahol kipihenhetik a városi nyüzsgést. A nyaralót az interneten találták, és bár eredetileg nem akartak belevágni egy ekkora felújításba, a ház nagyon a szívükhöz nőtt.
Csend, béke és harmónia a falusi házban
A tulajdonosokat azonnal rabul ejtette a romantikus hangulatú falusi házikó és a hozzá tartozó meseszép kert.

– Miután megtudtuk, hogy a tornácot díszítő szőlőfajta neve Izabella, teljesen elérzékenyültünk, mivel a férjem édesanyját szintén így hívták. Ez a szőlőtőke azóta is a kertünk legféltettebb kincse – meséli nosztalgikusan a háziasszony, miközben bevezet minket a romantikus hangulatú nappaliba.

A pár azonnal hozzálátott a falusi ház felújításhoz, de következetesen arra törekedtek, hogy mindent megőrizzenek, amit csak lehetséges. Nem dobták ki a régi ajtókat, ablakokat, sőt megmentették az eredeti spalettákat is. A nappali dísze a patinás cserépkályha, amelyben az őszi hónapokban minden hétvégén lobog a tűz.
– Március vége felé kinyitjuk a házat, és egészen a tél beköszöntéig rendszeresen itt töltjük a szabadidőnket. Hűvösebb estéken jólesik a szobában üldögélni, a hangulatos kályha egy szempillantás alatt kellemes meleget varázsol minden helyiségbe – mondja vendéglátónk. A falusi otthon berendezés sokszínűsége ellenére az enteriőr harmonikus összképet mutat.
A kiegészítők többsége a bécsi bolhapiacokról, régiségboltokból került ide, de Ausztriából rendelték a tapétákat is.
Utóbbiak karakteres színvilágukkal az étkezőben és a hálószobában is meghatározzák az atmoszférát.

A felújítás végére hagyták a kertrendezést, ez volt az utolsó komoly tennivaló. A nagyobb növények, fák, bokrok mind az eredeti helyükön maradtak, csak virágokat, kisebb növényeket ültettek.
– A fonott kerti garnitúra tökéletesen illik a meseszerű miliőhöz, a régi bútor a nagymama hagyatékából került hozzánk – meséli a tulajdonos. – Ilyenkor különösen varázslatos a természet, a kert még őrzi pompáját, esténként pedig a tücsökciripelés megidézi a búcsúzó nyarat.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.














