Első pillantásra nyilvánvaló, hogy művészetkedvelő emberek otthonában járunk. Kortárs festmények és modern dizájntárgyak teszik különlegessé a hatodik kerületben található, hatalmas belmagasságú nagypolgári lakást.
Egy elegáns lakás kortárs elemekkel
A Magyarországra látogató fiatal francia házaspár teljesen beleszeretett Budapest különleges hangulatába.

– A tulajdonosok szeretik és gyűjtik a kortárs street art festményeket, tárgyakat – meséli a PopArch tervezőpárosa, Udvarnoki Viktória és Udvarnoki Dániel, akiket egy Párizsban élő fiatal házaspár bízott meg a felújítással. Feladatuk az volt, hogy a terek alapvetően nagypolgári jellegének kihangsúlyozása mellett egy egyedi, eklektikus, kozmopolita enteriőrt hozzanak létre, amely maximálisan tükrözi a leendő lakók személyiségét.

– Az együttműködés szerencsére az első perctől kezdve nagyon gördülékenynek bizonyult. A tulajdonosok konkrét elképzelésekkel, színekkel, képekkel, hangulatokkal kerestek meg minket, de hagyták, hogy szakértelmünk, tapasztalataink alapján finomítsuk a részleteket. Az alapkoncepció kulcseleme egy galériaszerű központi tér volt, a funkciók megtervezésekor az egységes és tágas nappali élvezett elsőbbséget. Ettől függetlenül minden helyiség maximális kényelmet biztosít, és a hálókban is sikerült egyedi atmoszférát teremteni – magyarázzák a szakemberek.

A bútorok kiválasztásakor elsődleges szempont volt, hogy a berendezés az itt élők értékrendjéhez, ízléséhez igazodjon. A fiatalok gyakorlatilag a világ minden tájáról hoztak magukkal különböző tárgyakat, a hiányzó darabokat pedig a magyar tervezők válogatták össze. A klasszikus építészeti megoldásokat art deco elemekkel kombinálták, és az sem jelentett problémát, hogy néhány bútordarabot Bécsből, másokat Párizsból kellett megrendelni. A rejtett ajtók kilincsei például egy francia mester szakértelmét dicsérik, de a hálószobában világító falikarok is egyedileg készített francia üvegmunkák.

– Igazi kozmopolita enteriőrt sikerült létrehoznunk, de azért a mi kedvencünk a nappaliban található gyönyörű Zsolnay cserépkályha, amelyre egy teljesen hétköznapi apróhirdetésben bukkantunk rá – emlékeznek vissza a tervezők. – A központi helyiség szép bútorait és a csillárokat egy bécsi galériából hoztuk, a konyha és az előtér cementlapjai a MOZA manufaktúrában készültek. A belsőépítészeti részletek közül mindenekelőtt az intarziás parkettát emelném ki, amit a versailles-i palota padlóburkolatának mintájára gyártattunk, valamint az ajtó üvegébe savmarással applikált családi címerre is felhívnám a figyelmet. Azt hiszen, valójában az efféle, szinte észrevehetetlen apróságoktól lesz igazán személyes hangulatú és összetéveszthetetlenül egyedi egy tér.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.














